15 perc

2010-12-10
 / 4.8

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

... Ennyi ideje volt körülbelül hősünknek az aktuális edzésére. A kar volt ma a soros. Utált sietni az edzéssel. Pontosabban, mindig hamar lepörgette a napi penzumot - ritkán volt a teremben egy óránál hosszabb ideig - de rohanni, mert szorítja az idő, azt nagyon gyűlölte. De vannak napok amikor az élet közbeszól - ilyen volt ez a mai is. Nem esett azonban kétségbe - mindig volt "B" terve ilyen esetekre.

15 perc nem valami sok. Azonban már előző nap körvonalazódott a fejében a gyorsított edzés, melyet épp elkezdeni készült. Természetesen szuperszettezés volt tervbe véve, mégpedig antagonista izmokra, tehát a bicepszet és tricepszet edzette együtt ilyen módon.

Első gyakorlat a jó öreg bicepsz állva. Hősünk nem használt túl nagy súlyokat, épp csak akkorát, amivel az ismétléseket még szabályosan végre tudta hajtani - egyedül az utolsó 1-2 ismétlésben engedélyezett magának egy kis csalást, de ott is csak azért, hogy aztán a negatív szakaszt jól lelassítva a lehető legnagyobb stimulációt érje el - ez aztán nem az oly sokszor látott lengetős sorozat volt! Az első sorozatban még vígan ment a 12 ismétlés. Letette a rudat, majd azonnal felpattant a tolódzkodó állványra, és végzett egy sorozatot annyi ismétléssel, amennyit csak bírt.

Ez után egy perc pihenőt engedélyezett magának, mielőtt az ezúttal már jóval nehezebbnek bizonyuló második sorozatba belekezdett. Ez már döcögősebb volt, majd jött a mindent eldöntő harmadik sorozat, ahol mindkét gyakorlat elég rendesen "szétégette" a karját. Kezdett alakulni a bedurranás is.... Kezdte élvezni a dolgot. A súlyok lepakolása közben szusszant egy picit, aztán következett az újabb kettős: bicepsz ülve ferdepadon volt az első gyakorlat, melyet 10 ismétléssel hajtott végre, ügyelve arra hogy lent teljesen megnyúljon a bicepsz, fent pedig maximálisan megfeszüljön - szokása szerint pluszban rá is feszített minden csúcsponton a bicepszére. Mikor végzett, megragadott egy nehéz egykezes súlyzót, és dugattyúként pumpálta az ismétléseket a feje fölött - szerette, ahogy a tricepsznyújtás meghúzza a tricepszét, nincs gyakorlat, ami ennél jobban megnyújtaná ezt az izmot. Három ilyen szuperszett után már elég tisztességesen égett a karja, mindenhol, sőt, a súlyzók beforgatása miatt az alkarja is kezdett beállni, az erek dagadtak, kígyóztak rajta, a bicepsze pedig egészen kipárnázta a karját ahogy behajlította a tricepsznyújtáshoz.

Még 5 perc van, aztán menni kell.... A végére még egy koncentrált bicepsz-lenyomás csigán kötéllel szuperszett is befért, itt is három sorozattal, de a végén még a tricepszre ráhúzott két extra vetkőzősorozatot - a tricepsz végtére is nagyobb izom, belefér egy kis plusz munka. Most már igazi tűzben égett a karja, és a rövid edzés dacára bizony rendesen meg is izzadt. Az órára pillantott: 16 perce volt a teremben - egy perccel túlcsúszott a szintidőn, de ez még éppen belefért. És ami a legjobb az egészben, hogy az öregnek így ideje sem volt odajönni elmagyarázni, hogy mi a baj ezzel a fajta edzéssel.....

Ma is sikerült megúszni, hogy ki kelljen hagyni egy edzést. Bár rendszeresen, edzésről edzésre a szuperszettezést nem vállalta volna be, azért alkalmanként, be kellett vallania magának, hogy még élvezte is. Semmihez sem hasonlítható érzés, mikor három ilyen szuperszett után egyszerre durran be a tricepsz és a bicepsz - az ember rá sem ismer a saját karjára, már ezért megérte...


Kapcsolódó cikkek
Keményen dolgozol de nincs eredmény? Talán ha az itt felsorolt öt hiba felsorolásakor magadra ismersz, akkor meg is van az oka.... * Sietség Ha sietve, gyor...
Január elseje nagyszerű alkalom arra, hogy tiszta lappal belekezdjünk valami újba, jóba. Kiss Jenő Mester azonban több dologra is figyelmeztet ezzel kapcsolatba...
A súlyzós edzést mindenki élvezi, aki már próbálta és nem hisztis. Tény azonban, hogy önmagában akár a heti négy edzés sem mindenkinek elegendő ahhoz, hogy mind...
Amikor elkezdtem edzeni a nyolcvanas években, az edzőterem valami egészen misztikus dolog volt, és semmiképpen sem olyan, amilyennek ma az átlagember gondolja. ...
Újra és újra előkerülő kérdés, hogy edzőtárssal jobb-e edzeni, vagy magányos farkas módjára, zord, céltudatos arckifejezéssel zúzzunk a teremben?...
A vetkőzősorozatok az egyik legnépszerűbb intenzitásfokozó technikák tárgyát képezik, nagy valószínűség szerint már mindenki próbálta, aki súlyt ragadott valaha...
Azt mindenki tudja, hogy a mellizom felső részére a döntött pados gyakorlatok a legjobbak. De mekkora legyen a dőlésszög? Hiszen látunk olyanokat, akik alig-ali...
"Az eredmények azt sugallják, hogy a térd szimptómás osteoarthritis-es (OA) megbetegedésének kockázatát a combizomzat megerősítésén keresztül lehet elérni…" E...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!