5 másodállás harcművészeknek

2015-12-23
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Sajnos nem ritka, hogy egy küzdősportoló vagy harcművész nem tud megélni abból a sportból vagy stílusból, amit a legjobban szeret. Sokan vállalnak állást egy olyan területen, amit nem szeretnek igazából, csak hogy legyen pénzük.


Összegyűjtöttünk öt olyan mellékállást, amit küzdősport vagy harcművészet közben is nyugodtan be lehet vállalni.

Aktív sportos életmód mellett a megfelelő állás kiválasztása elég problematikus tud lenni. Mi, sportemberek a napi 8 (vagy még több) órás feladatvégzés után nem a tévé mellé ülünk le, mint egyesek, hanem sokszor még keményebb munkát végzünk az edzőteremben és/vagy a dojóban, mint az ”igazi meló” közben.

Számunkra talán a legjobb, ha nem fizikai munkát kell végeznünk, hiszen akkor lesz erőnk teljesíteni az edzéseken is. Vagy mégsem? Összeszedtünk nektek hat olyan állást, amit akár diploma nélkül is bevállalhattok úgy, hogy közben nem kell azért aggódnotok, hogy a felkészülésetek kárára lesz.

1. Uber

Ez talán mindjárt a legjobb munka a listánkon, amit egy harcművész vagy küzdősportoló csak kívánhat magának. Az Uberezés során azért kapsz pénzt, mert furikázol. Ülve, kényelmesen. Ha a hátsó ülésen a részeg utasod elkezd majrézni, akkor neked biztosan nem lesz szükséged gázsprayre. Az Uberezés egyetlen (és elég nagy) hátránya, hogy kell hozzá egy saját autó.

2. Starbucks

Ha még tanulsz, és egy pazar mellékállásra vágysz, a Starbucks-ban próbálkozz. Ha összejön az állás, akkor ingyen kávé vár rád, és mint tudjuk, a koffein fontos kiegészítő egy küzdősportoló számára.

3. Táplálékkiegészítő bolt

Egy tökéletes világban minden harcművész ismeri a kiegészítőket, az edzés előtti formuláktól kezdve az ízületvédőkig. Ha már tudod, hogyan működnek, akkor nagy valószínűséggel el is tudod magyarázni azoknak, akik még nem értenek hozzá.

Azzal, ha egy táplálékkiegészítő boltban dolgozol, csak nyerhetsz. Megismerheted az új termékeket, bővítheted ismereteidet, és ha szerencsés vagy, kedvező áron juthatsz hozzá a termékekhez. Persze türelmesnek kell lenned hozzá.

4. Személyi edző

A személyi edzés vitathatatlanul a legnépszerűbb tevékenység a még aktívan versenyző és a már visszavonult sportolók körében is. Ez nem véletlen: kamatoztathatod azt a tudást, amit az évek során megszereztél, ráadásul nem kerülsz messze az edzőteremtől, ami két pozitív dolgot is jelent egyszerre. Először is, nem kell betanulnod egy teljesen más szakmát vagy mesterséget, maradhatsz annál a sportnál vagy stílusnál, amit szeretsz. Másodsorban, ha végeztél a kuncsaftjaid edzésével, és van még elég erőd, akkor közvetlenül utána (és nem közben!) te is lenyomhatod a saját edzésedet.

5. Biztonsági őr

Aki meg tudja védeni magát, az elvileg másokat is meg tud menteni. Nehéz ennél nemesebb célt kitalálni egy harcművésznek. A személyi edzés után talán ez a második legnépszerűbb ”másodállás” a harcosok körében. Persze az utcán minden más, mint az edzőteremben, ezért legyél óvatos.

+1. Kaszkadőr

Az egyik legjobb hely, ahol kamatoztathatod technikai tudásod, az a filmvászon. A kaszkadőrök élete nem veszélytelen, de talán ez benne a legjobb. Bejárják a világot, ismert színészekkel találkozhatnak, és ami talán a legjobb: egy csomó szabadidejük van az évben, hiszen nagyon sokat kaszálnak egy-egy filmmel.


Kapcsolódó cikkek
Megfigyelted már, hogy hogyan mozognak a karatemesterek? Egészen varázslatos, amit művelnek. Olyan kifinomultan és különösebb megerőltetés nélkül mozognak, hogy...
Mint tudjuk, a kemény testedzés fájdalmas és időigényes, de egyúttal kötelező egy harcművész számára is. A kung fuban ha egy velünk megegyező erőszinttel rendel...
Az edzés előtti formulák, stimulánsok hatása a küzdősportolók teljesítményére. A küzdősportolóknak sokkal nagyobb szükségük van arra, hogy jól teljesítsenek. Ka...
Brutális küzdelmek, hatalmas győzelmek! Barba Negra Music Club idén szeptember 27-én harmadszor adott otthont Fight Night Hungary-nek! Nézd meg, milyen volt!...
A HCW /Hungarian Championship Wrestling/ szervezete Európa egyik legdinamikusabban fejlődő produkciója. Hihetetlen Pankráció Showműsor! Kulisszatitkokkal!...
Az UFC kommentátora, Joe Rogan – aki mellesleg fekete öves brazil jiu jitsus harcművész is egyben – egyik nyilatkozatában egyenesen megkérdőjelezte a testépítés...
Ha rendszeresen olvasod a küzdősportos és harcművészetes cikkeinket, tudod, hogy egyetlen trükk is elég a győzelemhez. Egy tipp, amivel legyőzheted a magasabb e...
A Harcosok Klubja Versenysorozat történetének eddigi legnagyobb rendezvénye a 2 napos FITBALANCE Nemzetközi Expo és Fesztivál keretein belül Budapesten a HUNGEX...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!