6 érv, amiért a gyermekednek előnyös lehet a küzdősport

2014-12-10 | 
 / 4.9

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, amikor azt mondjuk, hogy a harcművészetek jelentősen megemelik az ember önbecsülését – ám ez csak egy a sok pozitív dolog közül. Ha a gyereked túl szégyenlős, túl nagyra tartja magát, esetleg egy kissé örökmozgó, a harcművészet jelentheti számára a legjobb gyógyírt... Íme 6 érv, amiért a gyermekednek előnyös lehet a küzdősport.


1. Küzdősport oktatás gyerekeknek: sokkal aktívabbak lesznek (veled együtt)

A testnevelési órákon felüli és kívüli mozgás jót fog tenni a gyereknek, hiszen rendszeres mozgásra és edzésre van szükségük, egy héten legalább háromszor. Egy harcművész – jó esetben – átlag feletti állóképességgel rendelkezik.

2. Megtanulják, hogyan kell összpontosítani

A szülők egyik legáltalánosabb problémája – az előző ponttal ellentétben –, hogy folyamatosan az internet előtt ülnek, ezért szinte egyetlen nyugodt pillanatuk sincsen. Önmagunkat csak teljes csendben és nyugalomban ismerhetjük meg igazán, ezt Bruce Lee is megmondta egyszer: az ütések és a rúgások mellett egy valódi harcművésznek meg kell tanulnia azt is, hogyan "üljön le saját magával", hogy feltérképezze gyengeségeit. A küzdősportos edzéseken rengeteg kihívással, újdonsággal és kudarccal találkozhatunk, figyelmünket viszont semmi nem fogja elterelni az edzésről. A dojóban nincs hangos zene, és plazmatévé sem zavarhat meg minket.

3. Megtanulják, hogyan viseljék a kudarcot

A harcművészeti edzés során a gyerekek megtanulják kezelni az őket érő negatív hatásokat, legyen szó akár egy rossz helyre érkező ütésről, vagy egy elbukott vizsgáról.

"Nem az számít, mekkorát ütsz, hanem az, hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább" – hangzik Rocky Balboa lelkesítő beszéde a filmben.

Pontosan ezt fogják megtanulni a gyerekek a dojóban, hiszen számtalanszor el fognak bukni, illetve meg fogják őket ütni, de ne aggódjunk: fel fognak állni belőle, és ez a javukra válik majd.

4. Lesz önbizalmuk

Amint azt már cikkünk elején is említettük; a harcművészetek jelentős mértékű önbizalmat kölcsönöznek nekünk. Már attól is büszkék leszünk magunkra, ha egy sparring során derekasan helyt álltunk egy tapasztaltabb partnerrel szemben. Ilyenkor persze rendszerint megjelenik bennünk az alázatosság érzése is, az éremnek ez a másik oldala. A jó instruktor azt is megtanítja majd a gyereknek, hogy ne legyen beképzelt.

5. Idővel megtanulják kezelni a konfliktusokat

Az első kérdés, amit egy harcművésztől megkérdeznek, hogy használta-e már tudását az utcán, vagy egy összetűzés során. Mivel egy harcművész nem csak a testét, hanem az elméjét is pallérozza, ezért a válasz a legtöbb esetben nemleges. A szavak soha nem adhatnak alapot verekedésre, de amit a gyerek a dojóban tanul, az a hasznára fog válni ezekben a kényes helyzetekben.

6. Megtanulnak helyesen lélegezni

Az összes küzdősport és harcművészet alapja a légzés. Egy jó mester már a lélegzetvételből meg tudja állapítani, hogy valaki hogyan tud harcolni. Lélegezni mindenki tud, de csak kevesen csinálják helyesen. Ez főleg edzés közben nehéz: tudni kell, mikor vegyünk levegőt, illetve hogy mikor fújjuk ki tüdőnk teljes tartalmát.

Összefoglalva: majdnem minden gyereknek jót tesz, ha harcművészeteket tanul. Hogy pontosan melyik stílust választják, az igazából mindegy – a lényeg, hogy mozogjanak, és megtanuljanak összpontosítani. Az első lépés a megfelelő instruktor kiválasztása, utána már minden menni fog magától...

Forrás: http://breakingmuscle.com/family-kids/7-reasons-why-your-child-should-practice-martial-arts


Kapcsolódó cikkek
Egyáltalán nem kell keresni a bajt ahhoz, hogy valaki letesztelje, hogy mennyire működik az önvédelmi módszer, amit tanítanak neki. Sajnos a mai világban elég s...
A Krav-Maga szó szerinti fordításban közelharcot jelent, egy önvédelmi és taktikai rendszer. Kortól, nemtől, előképzettségtől függetlenül bárki elkezdheti, aki ...
Sajátos szabályrendszere miatt a thai boksz még a kick-boxnál is sokkal durvább, hiszen a menetekben sokkal több technika (például könyökös ütések) megengedett ...
Emlékeztek még arra a legendás videóra, melyen Kormos Zoli megmutatja, miket NE csináljatok az edzésen? Nemrég megszületett a vígjátékba illő felvétel angol ver...
Megdöbbentő felvételek kerültek elő Cristiane Cyborg Justino legutóbbi fogyasztásáról. Minden idők legjobb női MMA harcosa, a thai boksz alapokkal rendelkező ha...
A fenti mondatot az ötszörös brazil jiu jitsu világbajnok, Bibiano Fernandes (18-3 MMA) mondta, aki miután többször is elnyerte a legjobbnak járó díjat, MMA-ra ...
Minden sportoló jár edzőterembe (vagy használ – saját testsúlyos – súlyokat az edzéseken), tehát elmondhatjuk, hogy egy kicsit minden sportoló testépítő is egyb...
„Üsd a testet, meghal a fej” – szól a sokak által ismert mondás. Igen ám, de mi van akkor, ha valaki olyan tökéletes testet fejleszt, hogy szinte lehetetlen tes...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!