A 4 leggyakoribb hiba, amit az erőnövelő és kondicionáló edzésben, amit küzdősportolóként elkövethetsz

2016-07-14
 / 4.5

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Minden sportoló jár edzőterembe (vagy használ – saját testsúlyos – súlyokat az edzéseken), tehát elmondhatjuk, hogy egy kicsit minden sportoló testépítő is egyben.

Míg a testépítőknek „csak” annyi a dolguk, hogy olyan edzésformát űzzenek, amivel minél jobban kidolgozhatják izomzatukat, addig a küzdősportolók egyszerre két a céllal használnak nagyon hasonló edzésmódszereket.


Nekik az a legfontosabb, hogy:

  1. testük jól bírja a „kiképzést”, például ne fulladjanak ki 1 kilométeres futás/menet után
  2. technikásabbak lehessenek a tatamin/ringben/ketrecben, stb.

Ezek mellett csak egy örvendetes plusz, ha még jól (bár ez relatív) is néznek ki meztelenül. Ezek tehát a célok – de nézzük meg, mik azok a leggyakoribb hibák, amiket el szoktak követni a küzdősportolók miközben azzal próbálkoznak, hogy elérjék a fenti állapotokat.

1. Túl sok időt töltenek el az erőnövelő és a kondíciójavító edzéssel

Ne essetek abba a hibába, hogy túl sokat foglalkoztok a jó kondi elérésével és a súlyzók nyüstölésével. Sok múlhat a kondin: hiába tudod, hogy mit kellene tenned ellenfeleddel szemben, ha megfáradt tested már nem engedelmeskedik a tudatodnak.

Ha a testépítésben 70 % az étkezés, és 30 % csak az edzés (bár ezzel lehetne vitatkozni), akkor a harcművészetekben a fontossági sorrend hasonló módon 70% a technika, és 30 % az állóképesség.

Ha például 10 órát edzel egy héten, akkor abból 8-at kellene foglalkoznod a taktikákkal és a technikákkal, 2 órát pedig szánj rá az állóképességed és az erőd növelésére.

Megjegyzés: ha csak kedvtelésből, és nem versenyszerűen űzöd a sportot, akkor ne foglalkozz ezekkel az arányszámokkal. Csináld azt, ami jól esik, és ami egészséges.

2. Túl sok időt töltenek el a technikázással, nem elég sport-specifikusak az edzéseik

Az előző pont ellentéte. Hiába bírnád a tempót akár 10 órán keresztül, ha fogalmad sincs, hogyan kell hatékonyan kivédeni a feléd érkező támadásokat.

Az is fontos, hogy próbálj meg olyan gyakorlatokat csinálni, amiknek hasznát veszed. Például földharcosoknak kifejezetten ajánlott fekve nyomniuk.

3. Csak az erősségeikre építenek

„Nem attól félek, aki tízezer rúgást begyakorolt egyszer, hanem attól, aki tízezerszer gyakorolt be egy rúgást.”

Bruce Lee ezzel nem azt akarta mondani, hogy elég csak egy technikát mesterien csinálni, és semmi máshoz nem kell érteni, hanem azt, hogy nem szabad felületesen foglalkozni a dolgokkal.

Sokkal többet ér, ha leszámolsz az egyik gyengeségeddel, mint az, hogy tovább gyakorlod azt, amiben már eleve jó vagy. Egy harcművész rengeteg dologgal fejlesztheti magát és tudását. Ne légy egyoldalú, és légy mindig nyitott az újra!

4. Nem élvezik azt, amit csinálnak

Ezzel a ponttal is szeretnék visszautalni az előzőre. Nem kell mindenáron azzal bajlódnod, amit utálsz csinálni – hacsak nem versenysportot űzöl.

Mint azt említettem, rengeteg módszerrel fejlesztheted magad. Találd meg azt, amit szeretsz csinálni, és ami jól esik.

Jason C. Brown, BJJ edző írása alapján.


Kapcsolódó cikkek
Megdöbbentő felvételek kerültek elő Cristiane Cyborg Justino legutóbbi fogyasztásáról. Minden idők legjobb női MMA harcosa, a thai boksz alapokkal rendelkező ha...
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, amikor azt mondjuk, hogy a harcművészetek megemelik az ember önbecsülését – ám ez csak egy a sok pozitív dolog közül!...
Kano Jigorónak, a judo alapító nagymesterének köszönhetően a judo volt az első japán harcművészeti rendszer, ami legelőször elterjedt nem csak japánban, de szer...
Sajátos szabályrendszere miatt a thai boksz még a kick-boxnál is sokkal durvább, hiszen a menetekben sokkal több technika (például könyökös ütések) megengedett ...
A testépítők edzés közben szinte folyamatosan pótolják az elvesztett folyadékot (talán a versenyfelkészülés utolsó napjait leszámítva), mert tudnak időt szánni ...
Már alig várod, hogy az edzésen végre _sparringra_ (ez amolyan játékos verekedést jelent) kerüljön sor? Meg se kottyan a bunyó az élsportban? Akkor szerencsésne...
Az Olimp TV első adásában megismerhetjük Veres László ökölvívó edzőt, menedzsert, és tanítványait. Veres László vérében van az ökölvívás, többek között Kótai M...
Szabályok nélküli küzdelmet! Még mielőtt kitaláltak volna egy rakat szabályt, a régi mérkőzések valódi utcai harcokra hasonlítottak. Milyen lenne a tökéletes MM...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!