A böjt áldásai

Előbbinek rossz érzései és emésztési problémái, fogadkozásai vannak, hogy hétfőtől majd másképp lesz, a tudatos táplálkozó pedig marcangolja magát, hogy jól csinálta-e, elég tiszta volt-e az étkezése, baj-e a mégis becsúszott süti vagy a repeta a zabkásából, és folyamatosan a kísértésekkel küzd. “Vajon meddig kell még ezt csinálni?”

Nincs ez így jól, ez az egész evésen pörgés jóléti hiszti, első világbeli probléma, ezt súgja a józan eszem.

Tömegeléskor, céltudatos formaépítéskor persze elkerülhetetlen a gondos öntáplálás: be kell vinni a “minőségi mennyiséget”, rengeteg, értékes fehérjét, sok szénhidrátot és vitaminokat, aminosavakat külön. A fogyás szintén figyelmet, tudatos önkorlátozást igényel, ráadásul le kell szokni ízekről, mennyiségekről és egyes ételekről is. De az izommegtartás időszakában vagy a simán sportos életmóddal van más út is, mint a napi sok kis étkezés.

És ez az út kiút is az állandó agyalásból. Leegyszerűsíti az életet. Már a 160 grammot lelkesen hirdető bloggerek is rájöttek, hogy másfele van a kijárat.

A böjt, az Intermittent Fasting 2018-ra trendivé vált. Egyre több szó esik arról, hogy az anyagcsere pörgetése nem egészen úgy működik, ahogy hittük, a farkaséhségtől, a raktározástól, az éhezési üzemmódtól, a reggeli kihagyásától való félelem pedig tévhiteken alapul. Ebben a felfogásban egy szabály a lényeg: ne egyél, amikor nem vagy igazán éhes. Egyre többen próbálják ki a szakaszos böjtöt, szereznek tapasztalatokat és mesélnek is róla a közösségi médiában, magazinokban, blogokon, előadásokon.

Az elméletről volt már egy cikkünk, kutatásokra is hivatkoztunk.

Én most a személyes tapasztalataimról írok. Milyen böjtfajtákat próbáltam ki? Hogyan hatottak a közérzetemre, erőnlétemre?

Az időszakos böjt legegyszerűbb formája: hagyd ki a reggelit!

Ez a ketogén váltásommal együtt jött, 2015 tavaszán.

Nem tudatos döntés volt, hanem nem éreztem éhséget, és azt az elvet követtem, hogy csak komolyan éhes, energiahiányos vagy korgó gyomrú állapotomban eszem. Reggelente megmértem a vércukrom, amely (tehát az éhgyomri szint) 5,5-ről pár hét alatt 4,6-4,8-ra csökkent. És mivel nem éreztem éhséget, ilyenkor csak kávét ittam. Néha egy kis vajjal. Böjtnek azt nevezzük, amikor jelentős kalória vagy vércukrot emelő táplálék nem kerül a szervezetbe.

Azt éltem meg ezeken a délelőttökön, hogy a természetes fénnyel együtt élek, szikrázom. Tiszta a fejem, aktív vagyok, nyüzsgős a nappalom. Délben vagy kora délután edzettem, és utána ettem, általában húst, tojást, zöldséget, aztán még hasonlóan vacsoráztam is. Így 16-20 órákat böjtöltem, és ezzel a módszerrel tartottam a súlyomat.

Néha nehéz volt már kivárni edzés után, hogy hazaérjek, és nyugodtan ehessek. Egyszer a fogaskerekűn ősember módjára kiszürcsöltem két nyers tojást. Nem tűrt halasztást, a súlyemelés követelte bennem, ezért előkaptam a bevásárlótáskából. (Ne próbáld ki otthon!) A kemény edzések után, a ketogén kezdetekor mindig sajtot, tömény húskészítményt vagy tojást kívántam.

Napi egyszeri étkezés (One Meal A Day)

Ez az, ami a számomra hosszú távon is bevált, ma is ez a módszerem, ha nincs semmilyen evős társadalmi esemény, és én döntök az evésemről. Kora vagy késő délután eszem, nyugodtan, bőségesen. Aztán pedig élem az életem. Az éhségérzet, a kaján való problémázás megszűnt, felszabadultam. Nem sürgető, zizegős érzés az éhség, hanem nyugodt várakozás.

Erőnlétben, az edzéseimen semmilyen hanyatlást nem tapasztaltam, egyedül a gyors futásokhoz kell nagyobb lelkierő. Simán főzök a gyerekeimnek, barátaimnak ilyenkor, hiszen valóban nem érzek éhséget, nem-nyalakodni, maradékot nem enni pedig megtanultam a hónapok alatt, ez önszoktatás kérdése. A módszer összeszűkíti a gyomrot, és az étel minőségével kapcsolatban igényessé tesz: amikor eszem, akkor csak a legjobbat.

Egy-egy nagyon alacsony kalóriabevitelű nap

Ez is rendszeres, ha telítődtem, például ünnepek után. De a legutóbb a havas, tíz kilométeres futóverseny után sem kívántam enni. Megpihen az emésztőrendszer, jobban alszom. Másnap viszont többet eszem a szokásosnál.

Teljes böjt

Ebből egyszer egy kétnapost, egyszer egy háromnapost csináltam, és egy hatnapost most húsvét előtt: virágvasárnap este 6-tól húsvét reggel 9-ig nem ettem. Ez 159 óra kiszállást jelent a mit együnk, éhes vagyok-e, jaj, nem ettem-e túl sokat, belefér-e még ez a joghurt taposómalomból. Erről írok részletesebben, mivel ez az élmény átformált.

Fogyasztottam csalán- és májtisztító gyógyteát, rengeteg vizet, a vitamintablettámat, kollagéntablettát, edzéshez kötődően BCAA-t, és összesen négy darab rágót a szárazságérzet és ízhiány ellen, de szilárd táplálékot nem.

Az edzésekkel nem álltam le: hétfőn nagyon kemény edzőtermi menet volt egy végigugrált HIIT-órával, a városban bicikliztem, szerdán laza, lassú, félórás úszás, kedden és pénteken squash, pénteken még egy kemény edzőterem is, elég sok kutyaséta, lépcsőzés és három alkalom szauna. Nem vártam hatalmas sportteljesítményt magamtól, a böjt alatt gyengébb voltam, többet pihentem, és egyáltalán nem futottam.

Szerdán és csütörtökön, tehát a negyedik és ötödik napon jelent meg az igazi energiahiány didergés formájában. Erős ingerem volt takaró alá vonulni, melegbe, csöndbe, nyugiba. Hűvös tavaszi idő volt ekkoriban.

Összesen hét kilót fogytam a hat és fél nap alatt, ennek egy része glikogén, víz és béltartalom volt, a sérült, autofágiás sejtek is biztosan nyomnak pár dekát, és a végére már jól láthatóan zsírt is veszítettem, ez a karomon és a hasamon nagyon látszott.

Nem küzdöttem szédüléssel, fejfájással, nem esett le a vércukrom sem. Az éhség egy idő után nem gyomorkorgás volt, hiszen több nap után nem termelődnek emésztőnedvek, inkább tompa nyomás és várakozás formájában éreztem.

Volt egyfajta kiélesedés, sokat gondoltam ételekre, tettem-vettem. Sokat gondoltam egyébként is az éhezőkre, az ostromlottakra, háborúra, nélkülözésre is. A mozdulataim pontosak, letisztultak voltak, és megéltem egy nagyon intenzív, meditatív jelenlétet a házimunkában és a sétáim alatt.

A böjt megtörése intenzív és ünnepélyes volt: baráti és családi körben, húsvét reggel kilenckor rituális reggeli, főtt sonka, torma, tojás és hozzá egy szelet kalács. Kávé. Amellett szétfröccsent a tejszínhab, amelyet a gyerekeimnek az ünnepi kakaó tetejére készítettem a szifonban, és azt le kellett nyalni.

Próbálkoztatok már a böjttel? Milyen tapasztalataitok vannak?