A hűség szerepe a harcművészetekben

2016-02-12
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Hiszek abban, hogy száz százalékban hűségesnek kell lennünk a saját személyi edzőnkhöz, instruktorunkhoz, vagy mesterünkhöz. Szinte minden tanító egy kicsit máshogy oktatja a delikvenseit, ezért jobb egy adott mesternél letenni a voksunkat, különben annyi minden lesz a fejünkben, hogy azt sem fogjuk tudni, hogy a legalapvetőbb technikákat hogyan kivitelezzük.


Ezt az etikai alapszabályt néha különösen nehéz betartani. Hallottam már olyan esetről is, amikor valaki nem tudott választani két mester között – az egyik tökéletesen meg tudta volna tanítani neki azt, amire szüksége volt, viszont a magánéletben necces dolgokat művelt. A másik nem rendelkezett akkora tudással, mint az első, de etikailag kikezdhetetlen volt. A hűség és a tisztelet kétirányú kell, hogy legyen. Ha úgy érezzük, hogy nem bánnak velünk jól, vagy egyéb etikai kivetnivalónk van, sajnos ki kell lépni a kapcsolatból.

Nem számít, hogy az adott mester milyen magas szinten műveli a harcművészeteket, mert mondjuk a testépítéssel ellentétben itt nem az a cél, hogy minél jobb formába hozzuk a testünket és minél szabályosabban tudjuk végrehajtani a gyakorlatokat. Többről van itt szó – a harcművészet a jellem formálásáról szól.

Ugyanez igaz a mesterre.

Egy igazi mester nem csak a dojóban jeleskedik, de minden színtéren példakép. Ha nem lehet rá felnézni az edzőtermen kívül, akkor mást kell keresnünk.

Sajnos a "politika" nagyon sok harcművészeti stílust megpróbált ellehetetleníteni. Az emberek minél nagyobb rangot, vagyis hatalmat szeretnének maguknak szerezni, ezért nem ritka, hogy rengeteg olyan "kamu mester" és szemfényvesztő van külföldön is. Ez pedig nem az az út, amit a stílusalapító mesterek vizionáltak és kijelöltek.

Minél magasabb valakinek a rangja, annál több szabadsága és pénze lehet. Alapíthat például egyesületeket, és könnyebben szerezhet magának kuncsaftokat. Manapság sokan a jobb pozícióért küzdenek, ahelyett, hogy azért küzdenének, hogy jobbak legyenek a harcművészetekben. Pedig mindenkinek csak egy elvet szabadna követnie:

Eddz keményen, és mindenkit kezelj úgy, ahogy téged is szeretnéd, hogy kezeljenek.


Kapcsolódó cikkek
Talán csak a nehézsúlyú küzdősportolók nem szoktak megszenvedni a mérkőzések előtti mérlegeléssel, de mióta kitalálták a felső súlyhatárt, sokszor még nekik is ...
Halj meg az edzésen, életben maradsz az utcán! - ez a jelmondata a kínzókamrának, ahol az önvédelmet a Krav maga rendszerén keresztül oktatják. Varga Tamás, a t...
Furkó László, az Olimp Team tagja kiütéses győzelmet aratott a 2014. november 15-i MMA Gálán. Erről, és más érdekességről is kérdeztük az interjúban. Katt!...
Túlzás nélkül állíthatjuk hogy az MMA nagyágyúit tömöríti az Independent BJJ & Grappling & MMA egyesület. Ilyen amikor a legnagyobb nevek összekerülnek egy közö...
TE TUDTAD, MIÉRT NEVEZIK A KARATÉT KARATÉNAK? Pedig érdekes a történet, amely ehhez a kifejezéshez vezet. A legtöbben azt hiszik, hogy a karate valamiféle ősko...
Ha rendszeres olvasónk vagy, akkor valószínűleg már rengeteget tudsz a helyes táplálkozásról. Rengeteg ”fogyókúrás” étrendet kitaláltak már, és szinte hónapról ...
Ha rendszeresen olvasod a küzdősportos és harcművészetes cikkeinket, tudod, hogy egyetlen trükk is elég a győzelemhez. Egy tipp, amivel legyőzheted a magasabb e...
Az Olimp TV első adásában megismerhetjük Veres László ökölvívó edzőt, menedzsert, és tanítványait. Veres László vérében van az ökölvívás, többek között Kótai M...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!