A legkönnyebben elrontható gyakorlat

2018-05-17
 / 4.8

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Szögezzük le, hogy sajnos nem csak egy ilyen gyakorlat van… .De a melledzés olyannyira összeforrott már ezzel a mozgással, hogy mindenképpen foglalkozni kell vele. Ez pedig….


A tárogatás. A fekvenyomás mellett a másik nagy kedvenc, mely ráadásul gépen végezve úgy durrant, mint semmi más, ezért eleve rendkívül közkedvelt kezdők és haladók között egyaránt.

Csak az a baj, hogy sokan nem értik, hogyan érdemes végezni. Mert nagyon nem mindegy, hogy szabad súllyal, vagy géppel tárogatsz.

Melyik tárogatás a legjobb?

Nem tennénk le a voksunkat csak és kizárólag egyféle tárogatás mellett, ugyanakkor érdemes picit jobban belemélyedni a dologba. A “régi iskola” szerint minden, ami szabad súlyos, az jó, és minden esetben jobb, mint a gépek. Hát, a tárogatásnál ilyesmit állítani minimum necces, ha megfigyeled a mozgás jellegét, és a gravitáció irányát.

Szabad súlyos tárogatás - a csúcsösszehúzódás mítosza

Nézzük a szabad súlyos tárogatást. Amikor elkezded oldalról közelíteni egymáshoz a súlyokat, akkor a gravitáció maximális erővel húzza lefelé a súlyzókat, azonban ahogy emeled őket egyre magasabbra, úgy csökken a gravitáció mellizmokkal szemben ható ereje, míg végül mikor függőlegesek a karjaid, már gyakorlatilag egyáltalán nem dolgozik a mellizmod. Próbáld csak ki - ha nem feszíted meg tudatosan ebben a pozícióban a mellizmodat, akkor tökéletesen laza tud maradni, dacára annak, hogy súlyt tartasz a kezedben, hisz ilyenkor nem kell hozzá a mellizom ereje, hogy megtartsd a súlyzót. Akár kétszer-háromszor akkora súlyt is meg tudsz így tartani a kezedben, mint amekkorával akár csak egyetlen ismétlésnyi tárogatásra képes lennél. Sok régi cikkben, könyvben hangsúlyozzák, hogy “feszíts rá tudatosan a mellizmaidra mikor összeérnek a súlyzók”. Hát, muszáj lesz, mivel különben az izmaid egyáltalán nem fognak dolgozni. Ilyen értelemben a gyakorlatnak ez a szakasza tökéletesen értelmetlen, ha nem feszítesz rá teljes erőddel, tudatosan a mellizmokra.

Tárogatás gépen - egyenletes ellenállás a teljes mozgástartományban

A gépi tárogatás ezzel szemben a gyakorlat egész ideje alatt ellenállást biztosít a mellizmaid számára. A csúcsponton pont ugyanakkorát, mint a kiindulási helyzetben. Itt nem kell tudatosan feszítgetned a melledet, mert ha nem feszíted meg, nem tudod összeérinteni a csúcsösszehúzódás pillanatában a kezeidet, tehát nem tudod rendesen elvégezni a gyakorlatot. A gépi tárogatás tehát ilyen értelemben egy sokkal hasznosabb, hatékonyabb gyakorlat, mint a kézi.

Miért gondolják akkor annyian, hogy a kézisúlyzós változat a hatékonyabb? Nos, talán azért, mert a gépen hajlamos mindenki kis súlyokkal és magas ismétlésszámmal bohóckodni, ami bedurranásra szuper, és haladóknál a definíció javítására sem utolsó, de ezen kívül nem sok haszna van. Ha azonban 8-12 ismétléseket húzol gépen, szépen koncentráltan, nagyobb súllyal, azzal ugyanazt, pontosabban, még jobb terhelést is biztosíthatsz a mellizmok számára, mint a kézisúlyzós változattal. Egész egyszerűen azért, mert a teljes mozgástartományban terhelés alatt lesz a mellizom. Ez nem tudomány, csak józan paraszti ész. Nem kell mindenhez tudomány :)

Mielőtt felháborodnál: természetesen ettől még ez egy izolációs gyakorlat marad, és semmi értelme bazi nagy súllyal, csalással végezni. A szabályosság kiemelten fontos. Ne csak végletekben gondolkodjunk!

Na de akkor mikor tárogassunk súlyzóval?

Egyetlen, tagadhatatlan hátránya van a gépi tárogatásnak: nagyon nehéz, ha nem lehetetlen olyan gépet találni, ami a ferdepados tárogatást megfelelően utánozza. Ez a gyakorlat pedig nagyon fontos, ha nem akarsz lapos mellkast, ami nincs “kitömve” fent. Ezt nemigen tudod megkerülni a gépi tárogatással. Ilyenkor kell bevetni a tárogatást 30 fokos padon.

A végrehajtást illetően ugyanakkor van egy javaslatunk: NE érintsd össze a súlyzókat a fenti, “haszontalan” pozícióban! Állítsd meg őket akkor, amikor még nem függőleges a felkarod, és innen engedd vissza a karjaidat a kiinduló helyzetbe. Miért? Mert így folyamatos feszülés alatt tarthatod a mellizmaidat, egy pillanatra sem megszabadítva őket a gravitáció áldásos, mégis kegyetlen szorításából. Amint elérsz a felkar függőleges pozíciójába, a terhelés eltűnik, a mellizom pihen. De te nem pihentetni akarod az aktuális sorozatod közben, nem igaz?

Tehát ha vízszintesen tárogatsz, a gép jobb választás - ha van a teremben jó gép. Ha pedig ferdepadon, akkor próbáld ki a fenti technikát. Meglátod, egészen más érzés lesz így tárogatni! Ha nincs (jó) tárogató gép a teremben, a vízszintes tárogatást is módosíts az írtak szerint - nem fogod megbánni!


Kapcsolódó cikkek
Mivel a mellizom a legmozgékonyabb ízületünkhöz csatlakozik, három irányból is meg tudjuk edzeni, amiből egy nyomó és kettő nyújtó gyakorlat van. Most a második...
IFBB profi melledzés, ezúttal a magas ismétlésszámú verziót mutatja meg Tóth Dani. ...
A fekvenyomás egyenes padon végezve igénybe veszi a mellkasi izmokat, a deltaizmokat és a tricepszet. Kihagyhatatlan gyakorlat, megmutatjuk, hogyan csináld!...
GYAKORLAT BEMUTATÁSA ANGOLUL: FLYES HATÁS A tárogatás egyenes padon a mellizmokat és a deltaizmokat fejleszti. KIINDULÓ HELYZET Feküdj háton egy vízszi...
A tárogatás kábellel hasonlít az egyenes padon történő tárogatáshoz, a különbség, hogy a terhelést a kábeles keresztcsiga adja. Dolgoztasd meg mellizmaidat!...
Hoist független karos mellnyomó, a Freezer's Gym egyik legjobb gépe. Molnár Peti meg is mutatja, hogyan használd! ...
Rigó Ricsi, a Protein.Buzz csapat erőemelő és testépítő tagja az egykezes fekvenyomás előnyeit taglalja a hagyományossal szemben. ...
A keresztcsigás tárogatás titkai - azokkal az apró okosságokkal, amit sokan nem tudtak eddig, de mostantól mindenki teljes precizitással tudja végezni a gyakorl...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!