A sport, ahol az agy játssza a legnagyobb szerepet

Biztos ismerős a szitu, mert veled is megtörtént már: először csak letévedsz a terembe, kipróbálod a gépeket, jól érzed magad, rájössz, hogy ez egy egész jó hobbi. Aztán ahogy egyre jobban kapsz rá az edzés ízére, átléped a hobbigyúrás korlátait, és elkezded komolyan venni a dolgokat.

Ilyenkor jönnek a motivációs szövegek, videók, esetleg könyvek, no meg a tápkiegek, de egy idő után mindannyian áldozatok leszünk a fegyelem játékában, amit azok a sportolók játszanak, akik képesek áldozatokat hozni, és lemondani bizonyos dolgokról egy adott cél érdekében. Mert ez a sport megköveteli a fizikai és pszichológiai kondíciót egyaránt.

Másoknak egy este úgy néz ki, hogy elnyúlnak a kanapén, kézbe vesznek egy kis popcornt, sütikét, esetleg sült krumplit. Erre te egy kicsit irigy vagy, viszont ha előtted a cél, belátod, hogy megéri inkább a halat és a salátát választani, meg lemenni az edzőterembe heti ötször.

Persze a terembe járók többsége nem mindig ennyire fegyelmezett, és beiktat bizonyos „csaló napokat”, amik után meg jön a bűntudat. Nem tudod, megérdemelted-e. Jól esett, mégis dühös vagy, hogy nem bírtál magaddal, és engedtél a kísértésnek. Szíved szerint mennél és hánynád is ki az egész elfogyasztott menüt – de ez már késő bánat. Hatalmas kihívás, hogy nem ehetsz meg bármilyen ételt, ezt csak az nem sportoló ember tudja, aki kipróbált már valamilyen diétát.

Mi sosem vagyunk, sosem lehetünk elégedettek a fizikumunkkal. A „bigorexiával” szinte minden testépítő és versenyző küzd. Ez a fejlődés iránti, szűnni nem akaró éhség, a valódi harc a tükörrel: állandóan nézegetni, mérlegelni, hogy nőttünk, esetleg összeestünk-e. Aki komolyan edz, mindig megnézi a tápérték-adatbázist, nem tudja megenni bűntudat nélkül a sajtbureszt, nem iszik alkoholt sem.

És akkor jön egy családi ebéd a versenyfelkészülés közepén, te pedig csak ülsz egy szelet hús és egy kanál rizs felett, számolod, mennyi akkor a ch és a fehérje, a nagy matek közepette pedig jön a családi nyomás, hogy egyél nyugodtan, már úgyis jól nézel ki. Hát persze, mert mindenre odafigyelsz, olyan dolgokra is, amelyek az átlag számára láthatatlanok.

Ezeket már csak a háromnapos, karácsonyi hasrepesztő családi ebédek tudják überelni, ahol már tényleg hatalmas önuralom kell, hogy nem csusszanjon le egy bejgli, vagy egy-két szaloncukor.

Itt már ugye nem sok barátod van, mert mindig nemet mondtál egy bulira, egy sörözésre. A teremben pedig nincsenek barátok, csak vasak. A terem népének nagy része hatalmas frusztráltsággal küzd, amit már akkor sem tud levetkőzni, ha akar.

Mi tényleg izomagyúak vagyunk, csak nem abban az értelemben, amit azok társítottak ehhez a rosszindulatú kifejezéshez, akik irigykednek ránk. Mert még a vak is láthatja, hogy ebben a sportban tényleg az agy játssza a legnagyobb szerepet.