Arnold Classic 2019
Esélylatolgatásunk után végül kiderült, hogy a tippjeinkkel egyáltalán nem álltunk messze a kialakult végleges sorrendtől, ami így fest:
- Brandon Curry
- William Bonac
- Luke Sandoe
- Cedric McMillan
- Roelly Winklaar
- Steve Kuclo
- Rafael Brandao
- Joshua Lenartowicz
- Akim Williams
- Victor Martinez
- Charles Dixon
- Mikhail Volinkin
A versenynek úgy gondolom, három igazi győztese volt és több nagy vesztese is.
A tavalyi győztes William Bonac számára a második hely egyértelműen visszaesés. Ezen nincs mit magyarázni. Annyit azonban hozzá lehet tenni, hogy ha a versenyen kettejükről készült képeket külün-külön is összevetjük, akkor azért lehet jobbnak, kerekebbnek tűnhet Bonac. De csak tűnhet. Mert amikor egymás mellett álltak a színpadon – és *ez a testépítés egyik íratlan, de legfontosabb szabálya, hogy hiába vagy jó a képeken egyedül, ha a többiek mellett már nem dominálsz a színpadon – Brandon jobb struktúrája, arányosabb fizikuma és az elmúlt egy évben hozzátett plusz munkája szemmel láthatóvá vált és hatalmas versenyt hozott kettejük között.
Ezért Brandon Curry és a nézők személyében rögtön két győztest is kihirdethetünk.
Luke, én vagyok az apád
A harmadik győztes pedig – ha nem nagyobb az első kettőnél, ezt majd az utókor eldönti – Luke Sandoe lett, aki szinte újoncnak tekinthető, de nem véletlenül lett a sokszoros 212-es súlycsoport Mr. Olympia bajnokának, Flex Lewisnak a mentoráltja. Hozzáteszem, Flex és Luke "apa-fia" viszonya kísértetiesen kezd hasonlítani egy másik sikeres páros kapcsolatára.
Na, kitaláltátok kikre gondolok? Igen, a Jay Cutler-Phil Heath duóra.
Luke utóbbi hetekben, hónapokban posztolt képei, videói bizony már előre vetítették, amit mi a Shop.Builder-nél meg is jósoltunk, hogy igencsak érdemes Luke Sandoe-val számolni a top5-ben. És úgy egyáltalán a jövőben. Talán a vállszélessége a tökéletességhez keskenyebb, mint kellene, de ugye a csillagok ilyenfajta meseszerű együttállása csak Ronnie Coleman kapcsán volt tetten érhető.
Luke Sandoe hihetetlen vastag, jó arányú versenyző, és ez csak a kezdet. Ahogy ő fogalmazott a verseny után: "Megcsináltuk! Köszönöm mindenkinek, aki segített és hit bennem, ez nagyon sokat jelent nekem. Ez csak a kezdet. Köszönöm!"
A mezőny többi versenyzőjéről röviden pár szó
Cedric McMillant ketten is "bejósoltuk" éppen a 4. helyre, valahogy ebben a helyezésben benne van maga az ember. Jó-jó, ott van a top 5-ben, de nem tudja átlépni önmagát, mint ahogyan tette azt Brandon Curry. Újra kellene bootolni a rendszert, abbahagyni Arnold hátulról való megpulykázását és most a színpadi szobor hátsójának simogatását és végre levenni örökre a szemfedőt (Cedric amúgy is furcsa szabadpóza közben valamiért, mindenki számára megfejthetetlen okból kifolyólag egy szemfedőt magárakötve mutatta be a kűrjét).
SzlobMil kiegészítése: nekem nagyon bejött Cedric szemfedős kűrje, mesteri pózolási technikájáról tett tanúbizonyságot ezzel. Vakon mérföldekkel nehezebb pózolni, nekem leesett tőle az állam. A testépítésnek egy nagyon fontos része a pózolás, szerintem nem ártana, ha több Cedrichez és Kai Greene-hez hasonló (a nemrég elhunyt Ed Corney-t már meg sem említem, ő ugyanis senkivel sem emlegethető egy lapon) „pózmester” lenne.
Roelly Winklaar szintén nem tud előrelépni. Tömege iszonyatos, de most fedettebb volt a kelleténél, és ennek okát csak a verseny után tudtuk meg a bajnoktól, méghozzá azért, mert nem akart panaszkodni. Azt írta az Instagramján, hogy az év elején meg kellett műtenie a térdét, ezért hosszú ideig egyáltalán nem tudott lábazni, továbbá két héttel a verseny előtt ételmérgezést kapott Nepálban.
Ezek miatt szíve szerint lemondta volt az Arnold Classic-ot, de tudta, hogy a rajongói látni szeretnék, és nem akart csalódást okozni nekik. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy: köszönjük, Roelly!
És akkor most térjünk vissza RatKid összefoglalójához: érdekes volt azt látni, hogy Joshua Lenartowicz és Akim Williams mellett már egyltalán nem tűnt olyan nagynak Roelly, amilyennek gondoljuk (*emlékezzünk a szabályra) és az is látható volt, hogy ez a monszterség egyre jobban a háttérbe szorul a jelenlegi testépítő trendekben: lásd még Mr. Olympia Shawn Roden vs. Phil Heath, vagy éppen Brandon Curry vs. William Bonac.
Steve Kuclo magához képest nagyon jó volt. Ez egyelőre a 6. helyre volt elég, de nem tudom, hogy van-e benne még több is, vagy nincs. A következő években meglátjuk.
Rafael Brandao nagyon szép, arányos, szálkás, bár volt már szárazabb is, de sajnos nem rendelkezik olyan tömeggel, ami versenyben tudná őt tartnai a többiekkel szemben. (*Szintén emlékezzünk meg a korábban említett szabályról.)
Joshua Lenartowicz nagyon széles, jó tömege is van itt-ott, de a struktúrája nem szerencsés.
Akim Williams, Victor Martinez, Charles Dixon és Mikhail Volinkin egy-egy izom vagy izomcsoport tekintetében jó volt, de összességében semmi több.
Általánosan még annyi megjegyzésem lenne az Arnold Classic 2019-es versenyhez, illetve rendezvényhez, hogy sajnos nagyon sok a mache, a fölösleges kitöltő műsorszám. Fél órás beszélgetések a semmiről erősemberekkel, vagy éppen egy idősebb erőemelő hölggyel, ami sajnos egyáltalán nem tartalmas és nem érdekfeszítő.
Arnoldnak – nem gondoltam, hogy valaha is le fogok írni vele kapcsolatban negatív dolgot – verseny közben ez a folyamatos szelfizése és kényszeres snapchatezése nagyon illúzióromboló.
Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!
Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!