Arnold Classic 2019

Esélylatolgatásunk után végül kiderült, hogy a tippjeinkkel egyáltalán nem álltunk messze a kialakult végleges sorrendtől, ami így fest:

1. Brandon Curry
2. William Bonac
3. Luke Sandoe
4. Cedric McMillan
5. Roelly Winklaar
6. Steve Kuclo
7. Rafael Brandao
8. Joshua Lenartowicz
9. Akim Williams
10. Victor Martinez
11. Charles Dixon
12. Mikhail Volinkin

A versenynek úgy gondolom, három igazi győztese volt és több nagy vesztese is.

A tavalyi győztes William Bonac számára a második hely egyértelműen visszaesés. Ezen nincs mit magyarázni. Annyit azonban hozzá lehet tenni, hogy ha a versenyen kettejükről készült képeket külün-külön is összevetjük, akkor azért lehet jobbnak, kerekebbnek tűnhet Bonac. De csak tűnhet. Mert amikor egymás mellett álltak a színpadon – és *ez a testépítés egyik íratlan, de legfontosabb szabálya, hogy hiába vagy jó a képeken egyedül, ha a többiek mellett már nem dominálsz a színpadon – Brandon jobb struktúrája, arányosabb fizikuma és az elmúlt egy évben hozzátett plusz munkája szemmel láthatóvá vált és hatalmas versenyt hozott kettejük között.

Ezért Brandon Curry és a nézők személyében rögtön két győztest is kihirdethetünk.

Luke, én vagyok az apád

A harmadik győztes pedig – ha nem nagyobb az első kettőnél, ezt majd az utókor eldönti – Luke Sandoe lett, aki szinte újoncnak tekinthető, de nem véletlenül lett a sokszoros 212-es súlycsoport Mr. Olympia bajnokának, Flex Lewisnak a mentoráltja. Hozzáteszem, Flex és Luke "apa-fia" viszonya kísértetiesen kezd hasonlítani egy másik sikeres páros kapcsolatára.

Na, kitaláltátok kikre gondolok? Igen, a Jay Cutler-Phil Heath duóra.

Luke utóbbi hetekben, hónapokban posztolt képei, videói bizony már előre vetítették, amit mi a Shop.Builder-nél meg is jósoltunk, hogy igencsak érdemes Luke Sandoe-val számolni a top5-ben. És úgy egyáltalán a jövőben. Talán a vállszélessége a tökéletességhez keskenyebb, mint kellene, de ugye a csillagok ilyenfajta meseszerű együttállása csak Ronnie Coleman kapcsán volt tetten érhető.

Luke Sandoe hihetetlen vastag, jó arányú versenyző, és ez csak a kezdet. Ahogy ő fogalmazott a verseny után: "Megcsináltuk! Köszönöm mindenkinek, aki segített és hit bennem, ez nagyon sokat jelent nekem. Ez csak a kezdet. Köszönöm!"

A mezőny többi versenyzőjéről röviden pár szó

Cedric McMillant ketten is "bejósoltuk" éppen a 4. helyre, valahogy ebben a helyezésben benne van maga az ember. Jó-jó, ott van a top 5-ben, de nem tudja átlépni önmagát, mint ahogyan tette azt Brandon Curry. Újra kellene bootolni a rendszert, abbahagyni Arnold hátulról való megpulykázását és most a színpadi szobor hátsójának simogatását és végre levenni örökre a szemfedőt (Cedric amúgy is furcsa szabadpóza közben valamiért, mindenki számára megfejthetetlen okból kifolyólag egy szemfedőt magárakötve mutatta be a kűrjét).

SzlobMil kiegészítése: nekem nagyon bejött Cedric szemfedős kűrje, mesteri pózolási technikájáról tett tanúbizonyságot ezzel. Vakon mérföldekkel nehezebb pózolni, nekem leesett tőle az állam. A testépítésnek egy nagyon fontos része a pózolás, szerintem nem ártana, ha több Cedrichez és Kai Greene-hez hasonló (a nemrég elhunyt Ed Corney-t már meg sem említem, ő ugyanis senkivel sem emlegethető egy lapon) „pózmester” lenne.

Roelly Winklaar szintén nem tud előrelépni. Tömege iszonyatos, de most fedettebb volt a kelleténél, és ennek okát csak a verseny után tudtuk meg a bajnoktól, méghozzá azért, mert nem akart panaszkodni. Azt írta az Instagramján, hogy az év elején meg kellett műtenie a térdét, ezért hosszú ideig egyáltalán nem tudott lábazni, továbbá két héttel a verseny előtt ételmérgezést kapott Nepálban.

Ezek miatt szíve szerint lemondta volt az Arnold Classic-ot, de tudta, hogy a rajongói látni szeretnék, és nem akart csalódást okozni nekik. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy: köszönjük, Roelly!

És akkor most térjünk vissza RatKid összefoglalójához: érdekes volt azt látni, hogy Joshua Lenartowicz és Akim Williams mellett már egyltalán nem tűnt olyan nagynak Roelly, amilyennek gondoljuk (*emlékezzünk a szabályra) és az is látható volt, hogy ez a monszterség egyre jobban a háttérbe szorul a jelenlegi testépítő trendekben: lásd még Mr. Olympia Shawn Roden vs. Phil Heath, vagy éppen Brandon Curry vs. William Bonac.

Steve Kuclo magához képest nagyon jó volt. Ez egyelőre a 6. helyre volt elég, de nem tudom, hogy van-e benne még több is, vagy nincs. A következő években meglátjuk.

Rafael Brandao nagyon szép, arányos, szálkás, bár volt már szárazabb is, de sajnos nem rendelkezik olyan tömeggel, ami versenyben tudná őt tartnai a többiekkel szemben. (*Szintén emlékezzünk meg a korábban említett szabályról.)

Joshua Lenartowicz nagyon széles, jó tömege is van itt-ott, de a struktúrája nem szerencsés.

Akim Williams, Victor Martinez, Charles Dixon és Mikhail Volinkin egy-egy izom vagy izomcsoport tekintetében jó volt, de összességében semmi több.

Általánosan még annyi megjegyzésem lenne az Arnold Classic 2019-es versenyhez, illetve rendezvényhez, hogy sajnos nagyon sok a mache, a fölösleges kitöltő műsorszám. Fél órás beszélgetések a semmiről erősemberekkel, vagy éppen egy idősebb erőemelő hölggyel, ami sajnos egyáltalán nem tartalmas és nem érdekfeszítő.

Arnoldnak – nem gondoltam, hogy valaha is le fogok írni vele kapcsolatban negatív dolgot – verseny közben ez a folyamatos szelfizése és kényszeres snapchatezése nagyon illúzióromboló.