Csökkentsd a pihenőidőt!

2019-10-21 | 
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az edzés-étkezés-pihenés megbonthatatlan „triumvirátusát” nyugodtan ki lehetne egészíteni az edzés közbeni pihenőidővel is, ugyanis hihetetlenül fontos szerepe van a test, illetve az izmok építésében.

Értelemes kutatások nyomában

Írtuk már arról, hogy miként hat az izmok növekedésére az, ha az ismétlések között például 2 perces pihenőidőkről fokozatosan (edzésről edzésre csökkentve 15 mp-cel a pihenőidőt) átváltunk 30 mp-re, miközben a használt súlyon nem változtatunk.

Kezdők esetében is elvégezték a kutatást, és sajnos sok kutatást ilyen csoporton végeznek el, pedig nem igazán releváns a végeredmény, hiszen kezdő stádiumban még az is nagyon hatékonyan működik, ami nem jó, vagy éppen nem megfelelő végrehajtás mellett történtik.

Izomtömeg növekedés

Mellette azonban – nagy szerencsénkre – haladók esetében is elvégezték a kutatást és igazolták, hogy azok, akik fokozatosan csökkentették az egyes szériák között a pihenőidejüket, azok nagyobb mértékben voltak képesek növelni a karjuk illetve a combjuk méretét, mint a másik csoport, akik maradtak a 2 perces sorozatok közötti pihenőidőnél.

Intenzitás

Igen, jól olvastok a sorok között: ez maga az intenzitás növelése, ami ráadásul izomtömeg növeléssel is jár.

Erőnövekedés

De ugorjunk egyet és nézzük meg, hogy ha valaki ezt alkalmazza, az mit fog tapasztalni a gyakorlatban. Én kipróbáltam (45 mp-re vittem le a szériák között a pihenőidőt), és megdöbbentő az eredmény. A pihenőidők csökkentésével, tehát az intenzitás növelésével nem csak az izomtömeget sikerült növelni, de a használt súlyokat is feljebb tudtam tornászni, ami azt jelenti, hogy még az erőm is növekedett.

Tápanyagokban lekövetni

Egyről azonban nem szabad megfeledkezni! Ez nem fog menni anélkül, hogy a megnövekedett tápanyagbeviteli igényt ki ne szolgálnánk. Ugyanis ha ugyanolyan hosszú egy edzésünk, mint korábban, és ugyanazokat a súlyokat használjuk, de a szériák között kevesebb pihenőidővel, akkor ugye plusz időt nyertünk, vagyis plusz szériákat fogunk nyomni, aminek a következménye az lesz, hogy több kalóriát fogunk elégetni és az izmainkat nagyobb terhelésnek tesszük ki. Viszont ha erre megfelelő (plusz) tápanyagbevitellel válaszolnunk, akkor az izomtömegünk is nőni fog, és az erőnk is.

Ez egy csoda!

Álljunk meg egy szóra és vegyük végig még egyszer, hogy mi is történik. Ok-okozat. Lépésről-lépésre:

Pihenőidők csökkentése -> Megnő az intenzitás -> Több idő marad -> Több szériára -> Több kalória ég el -> Ezt le kell követni a szükségesen megemelt tápanyabevitellel -> Erő-, és izomnövekedés.

Aki komolyan veszi a testépítést, annak ez a „lehetőség” bizony felér egy csodával, de ehhez persze be kell tartani ezdés közben a sorozatok közötti pihenőidő csökkentését.

+1 pozitív hatás

Érdemes hozzátenni még, hogy mindez az ízületeknek is jót tesz, hiszen azoknak a pihenőidők csökkentésével nincsen idejük ilyen intenzitás mellett kihűlni, viszont még fontosabbá válik az – ne haragudjatok az ismétlésért, de kiemelten fontos ezt újra meg újra kihangsúlyozni –, hogy a kellő, megnövekedett igényekre válaszul szolgáló plusz tápanyagok beviteléről (fehérje, aminósavak, szénhidrát, vitaminok, ízületvédők) gondoskodni kell.

Próbáljátok ki és osszátok meg velünk a tapasztalatotokat, észrevételeiteket.


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Sokaknak eszük ágában sincsen versenyszintű fizikumot felépíteni, de még a terem bikája címre sem hajtanak. Egyszerűen csak szeretnének jól ...
Általában két dolog miatt szoktak a férfiak edzeni: hogy a nők vonzóbbnak találják őket, és hogy a nők vonzóbbnak találják őket. De vajon ...
A lábedzés eleve brutális, és ha valakinek még ráadásul nehezen is fejlődik, akkor még keményebben kell küzdeni minden centiért. Adott esetb...
Az alábbiakban olvasható intenzitásnövelő technikák egy részét egész biztosan ismered, és talán alkalmazod is, de talán akad olyan is amit m...
Mi az, amit egy átlagos srác megtanul az életről, ha bekerül egy koszos, régi és rozsdás súlyokkal felszerelt edzőterembe, tizenévesen? Olva...
A Shop.Builder adatbázisában több, mint száz edzésterv, és eddig közel 200 gyakorlat leírása található meg, többnyire videós bemutatással. A...
James "Flex" Lewis lett volna az idei Mr. Olympia egyik legnagyobb látványossága, érdekessége, hiszen ő minden idők legjobb 212 font alatti ...
Gondolom, te is találkoztál már a közkeletű feminista érveléssel, hogy a szépségeszményt a média erőlteti ránk, ez pedig elnyomja a nőket, a...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!