Drága az életmódváltás?
Komoly portálok boronganak a magyarok járványszerű elhízásán, és a cikkek írói fel szokták vetni a gazdasági szempontot: életmódot váltani sokba kerül, sajnos, a minőségi étkezés, a konditerem-bérlet, a futócipő drága, a szegény ember amúgy is váltott műszakban dolgozik, messze lakik az infrastruktúráktól, nem tudja megfizetni a profi dietetikust, edzőt, így kövér marad. Egy példa:
“...az egészségesebb élelmiszerek drágábbak, mint a nem egészséges élelmiszerek (állítólag ezt az olcsó kalória átkának hívja a szakirodalom). Másrészt a testmozgás, a bevitt kalóriák „ledolgozása” ugyancsak pénzbe kerül. Az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek drágák, a diéta drága, a napi két óra konditerem drága, a zsírszegény étkezés drága, a futócipő drága. A zsírégető gépek, plasztikai beavatkozások, személyi edzők, étkezési tanácsadók és programok és társaik pedig nem egyszerűen pénzbe, hanem egy kisebb vagyonba kerülnek. Az a helyzet, hogy ma elhízni olcsóbb, mint nem elhízni, alacsony jövedelem mellett közgazdasági törvényszerűség az első opció választása.”
Én nem gondolom, hogy az elhízást, a fájós ízületeket, beszűkült mozgástartományt az emberek opcióként választják. Egyszerűen nincs mintájuk, információjuk jobb testi állapotról, máshová koncentrálják az energiájukat, és az elhízást, a fájdalmakat, a nehézkes mozgást, a betegségeket az öregedés természetes velejárójának tartják. Tehetetlenül belecsúsznak.
Az elemzésekben előkerülnek konkrét javaslatok is: vannak olyan nyugati országok, városok Olaszországban, Németországban, Svédországban, Angliában, ahol az önkormányzatok fizetnek a fogyásért, pénzt, vásárlási utalványt, fitneszórát vagy konditermi belépőt kap egy bizonyos eredmény elérése után a sikeres diétázó. Érdekes kérdéseket vet fel ez a gyakorlat is, és nálunk nem vetette fel senki ötletként se.
A másik ötlet az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése. Az alapvetőnek nevezett, egyébként kizárólag állati eredetű, fehérjedús termékek áfáját Magyarországon több lépésben 27-ről vagy 18-ról 5-re csökkentették (amúgy sokkal inkább lobbinyomásra, mint a fogyasztók érdekében, a vegánok pedig tiltakoztak), de az áfacsökkentés után csak néhány hónapig volt olcsóbb például a hal, aztán elnyelte a rendszer a különbséget, és szépen visszacsúszott a fogyasztói ár.
Végső soron a termelő és a kereskedő járt jól például a csirkemellfilével, a sertéskarajjal, az állam rosszul, a fogyasztó számára pedig nincs különbség. Más áfacsökkentett élelmiszerek ára, például a tojásé, így is drasztikusan emelkedett. Az pedig fel sem merült, hogy az itthon termelt zöldségek áfáját csökkentsék, talán lobbierő híján, vagy mert a zöldségeket nem gondolják laktatónak, így az áfacsökkentést sem tekintik szegénység-enyhítő intézkedésnek.
A baj a makacs szokásokkal, a nehezen mozduló értékrenddel van. Mindannyian látjuk, mivel van tele egy falusi kisbolt: csipsszel, csokikkal, kekszekkel, szénsavas üdítőkkel, olcsó alkohollal és édesített tejtermékekkel, de Budapesten is az olcsó pizzaszeletet, pékárut, édességeket áruló helyek élnek meg. Hiába a társadalmi kampány, az átlagember az evést jutalomnak tekinti, a halat, a kelbimbót nem szereti, nem is szívesen főz, és utolsó ezreséből is a feldolgozott, sós, zsíros, cukros, aromás élelmiszereket és a gyorsételeket választja. Inkább az üres tésztát, mint mondjuk a cukkiniből készített ragut.
Nekem az a gyanúm, hogy az életmódváltással kapcsolatban a pénzszempont megint csak kifogás. Vajon elhízni, túlenni, Fornettikre és cukros kávéitalokra, sörre ráfüggni olcsó volt? És miért érvelnek annyian egy-egy élelmiszer mellett kizárólag azzal, hogy az a “finom”, és miért nem nézik inkább, hogyan hat a testükre vagy mennyire tápláló? Hiszen így rángathatóak: annak a termékét veszik, aki finomat ígér, “kever ki” nekik. Amerikában, különösen a déli és közép-nyugati államokban mindez egészen ördögi, módszeresen szoktatják rá a manipulált, kvázi-függőséget okozó ételekre a jónépet, akik közül sokan a szó szoros értelmében halálba eszik magukat. Sajnos, az evés nálunk is rekreációs tevékenység. “Eleget macerál a főnököm, a nejem. Ha végre hazaesek, nem fogok még a vacsoránál is szabályokat erőltetni magamra” – mondja egy, a pocakjával reménytelenül küzdő barátom. Eközben tetemes összegeket költ egészségtelen élelmiszerekre.
Azt sem látom, hogy okvetlenül eredményesebb lenne a városi, jómódú életmódváltó. Életmódbloggerként és edzős közösség működtetőjeként több száz lefogyási szándékot láttam és követtem hónapokig, olykor évekig. Az írásaimat, edzésnaplómat olvasva esett le nekik a tantusz, hogy késő harmincasként, több szülés után sincs veszve minden. Sokan indultak ki a ketogén és edzős írásaimból (termék és módszer nélküli, marketingmentes a blogom). Ez nagy öröm, mindig lelkesítő volt látni és segíteni a belekezdőket. De ha visszanézek az elmúlt négy évre, meg kell állapítanom, hogy keveseknek sikerült komolyan és tartósan változtatni, az öregedéssel, a megszokásokkal, a rögzült magatartásokkal és attitűdökkel szemben átszokni egy olyan életvitelre, amelyben természetesen és nem fogösszeszorítós kampányként, napi gyakorisággal szerepelnek az örömteli edzések és a mértékletes, tápláló étkezések.
Sokak fejében a kezdeti sikerek után is az van, hogy igazi változást nem lehet elérni, ők ehhez kevesek, “nem olyan sportos típusok”. A munkahelyi és magánéleti stressz mellett az anyagi gondok is megjelennek, amikor a megtorpanásuk okait keresik. Makacs meggyőződésük, hogy “én ilyen vagyok” és “mindent megpróbáltam, de nem segít semmi”, emellé társul a “nem engedhetem meg magamnak az ilyesmit időben és pénzben”.
Az internet marketingözönében, az ezerféle tanács, riogatás, módszer láttán költségesnek, ijesztőnek, távolinak tűnhet számodra is a sportos élet. “Én ezt nem tudnám csinálni.”
Jó hírem van.
A sikeres életmódváltáshoz tudati átállás, elszánás és informálódás kell elsősorban, meg persze egy kis időbeli szervezés. A károsodások orvoslása, a fittség, a sportélmények, a fejlődés nem igényel drága holmikat, márkás felszerelést és csodaszerek arzenálját. Nem kell luxuskonditerem, zsírégető gép, masszázs, személyi edző, extra módszer, pénzért vett tanács se, ha anyagi gondjaid vannak.
A mit-hogyant a táplálkozással, edzéssel kapcsolatban egy kis józan ésszel össze lehet rakni a Builder cikkeiből, videóiból, a súlyzós edzésekhez pedig kérheted teremedzők segítségét közepes árkategóriájú helyeken. Gyalogolni, lépcsőzni, hegyre túrázni, biciklizni, úszni nem drága. Többféle cafetéria juttatás is segít abban, hogy a rendszeres sport olcsó legyen akár igényes helyeken is.
Három megfizethető, bőséges kínálatú sportáruház-lánc működik az országban, közepes és jó minőségű termékekkel. Az ottani cipő, nadrág ugyan nem státusszimbólum, de a célnak megfelel.
Számos példa van arra is, hogy Egyszeri Ember megelégelte a mozgáskorlátozott, fájdalmas állapotát, komoly túlsúllyal, kopott tréningalsóban kezdett gyalogolni, majd futni a határban, otthon emelgetni a homokkal töltött ásványvizes palackokat. Vagy beruházott egy darab kettlebellre. Ők igazi sportolóvá váltak, sok éve nem állnak le.
Keresd meg a hétköznapok hőseit, motiválódj a történeteikből!
Ne vásárolj túl sok terméket!
Tisztázd magadban a céljaidat, az értékrendedet!
Keresd meg a “törzsedet”, az edzős közösségedet!
Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!
Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!
És nekem a sport is nehéz volt újrakezdőként 10 év kihagyás után. Egyszerűen tanácstalan voltam, két évig próbálkoztam rosszul. Nem ment. Nem tudtam mit és hogyan csináljak. Bringa, futás, aktívabb életmód, buszról korábban leszállás, pár megállónyi séta a napi rutinban, lift helyet lépcső stb, edzőtermeket utáltam. Nekem végül egy személyi edző segített és az hogy _sokkal_ többet költöttem kajára. Minőségi marhát, halat ettem nem az olcsó csirkemellet, vagy a szemét éttermi kajákat. És persze salátát és zöldségeket ami szintén nem feltétlenül filléres.
Szóval én tipikus ellenpéldája vagyok ennek az egésznek. Jól keresek, nagyon jól főzök és nagyon szeretek jókat enni, sokat költök, viszont fogytam 35 kilót és már jó úton vagyok, nem jönnek vissza a kilók és szeretem az életet amit élek. De ehhez kellett nem csak munkahelyváltás, de komplett szakmaváltás is (!!), kellett sok pénz és persze az összes többi amit leírtatok a cikkben is. Te biztosan sok ilyet láttál már az olvasóid kapcsán, és teljesen értem amit írsz, csak egy kis kiegészítésnek szántam mindezt az íráshoz, aminek a agy részével egyébként teljesen egyetértek. Nekem pl fel sem tűnt sokáig mennyire korlátozott vagyok mozgásomban addig amíg el nem kezdett javulni a helyzet. És bocs hogy belepofáztam a női rovatba férfiként :D
Ez nem jó hír, ez iszonyat rossz hír az emberek döntő többsége számára! :D
Tudati átállás, valós információk megszerzése, és az elszánás (vagyis inkább a cselekvés) renkívül nehéz a mai média által könnyen befolyásolható, káros gondolkodásmódot örökölt embernek. Sokkal könnyebb teljesen hatástalan dolgokért, rengeteg pénzt fizetni, és így nyugtatni a lelkünket, hogy mi mindent megtettünk.
Belefásulni abba, amit a cikk is, hogy ez így természetes.
Vannak még ezek az " úgyis meg kell halni valamibe" emberek, rengetegen a környezetembe is, meg vannak még azok akik nem hiszik el hogy velük is megtörténhetnek dolgok. Aztán ők lepődnek meg és sírnak a leghangosabban amikor horror összegeket fizetnek gyógyszerért, néhány végtaggal kevesebb lesz nekik, vagy 50 évesen 90-nek néznek és és úgy is mozognak.