Drága az életmódváltás?

Komoly portálok boronganak a magyarok járványszerű elhízásán, és a cikkek írói fel szokták vetni a gazdasági szempontot: életmódot váltani sokba kerül, sajnos, a minőségi étkezés, a konditerem-bérlet, a futócipő drága, a szegény ember amúgy is váltott műszakban dolgozik, messze lakik az infrastruktúráktól, nem tudja megfizetni a profi dietetikust, edzőt, így kövér marad. Egy példa:

“...az egészségesebb élelmiszerek drágábbak, mint a nem egészséges élelmiszerek (állítólag ezt az olcsó kalória átkának hívja a szakirodalom). Másrészt a testmozgás, a bevitt kalóriák „ledolgozása” ugyancsak pénzbe kerül. Az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek drágák, a diéta drága, a napi két óra konditerem drága, a zsírszegény étkezés drága, a futócipő drága. A zsírégető gépek, plasztikai beavatkozások, személyi edzők, étkezési tanácsadók és programok és társaik pedig nem egyszerűen pénzbe, hanem egy kisebb vagyonba kerülnek. Az a helyzet, hogy ma elhízni olcsóbb, mint nem elhízni, alacsony jövedelem mellett közgazdasági törvényszerűség az első opció választása.”

Én nem gondolom, hogy az elhízást, a fájós ízületeket, beszűkült mozgástartományt az emberek opcióként választják. Egyszerűen nincs mintájuk, információjuk jobb testi állapotról, máshová koncentrálják az energiájukat, és az elhízást, a fájdalmakat, a nehézkes mozgást, a betegségeket az öregedés természetes velejárójának tartják. Tehetetlenül belecsúsznak.

Az elemzésekben előkerülnek konkrét javaslatok is: vannak olyan nyugati országok, városok Olaszországban, Németországban, Svédországban, Angliában, ahol az önkormányzatok fizetnek a fogyásért, pénzt, vásárlási utalványt, fitneszórát vagy konditermi belépőt kap egy bizonyos eredmény elérése után a sikeres diétázó. Érdekes kérdéseket vet fel ez a gyakorlat is, és nálunk nem vetette fel senki ötletként se.

A másik ötlet az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése. Az alapvetőnek nevezett, egyébként kizárólag állati eredetű, fehérjedús termékek áfáját Magyarországon több lépésben 27-ről vagy 18-ról 5-re csökkentették (amúgy sokkal inkább lobbinyomásra, mint a fogyasztók érdekében, a vegánok pedig tiltakoztak), de az áfacsökkentés után csak néhány hónapig volt olcsóbb például a hal, aztán elnyelte a rendszer a különbséget, és szépen visszacsúszott a fogyasztói ár.

Végső soron a termelő és a kereskedő járt jól például a csirkemellfilével, a sertéskarajjal, az állam rosszul, a fogyasztó számára pedig nincs különbség. Más áfacsökkentett élelmiszerek ára, például a tojásé, így is drasztikusan emelkedett. Az pedig fel sem merült, hogy az itthon termelt zöldségek áfáját csökkentsék, talán lobbierő híján, vagy mert a zöldségeket nem gondolják laktatónak, így az áfacsökkentést sem tekintik szegénység-enyhítő intézkedésnek.

A baj a makacs szokásokkal, a nehezen mozduló értékrenddel van. Mindannyian látjuk, mivel van tele egy falusi kisbolt: csipsszel, csokikkal, kekszekkel, szénsavas üdítőkkel, olcsó alkohollal és édesített tejtermékekkel, de Budapesten is az olcsó pizzaszeletet, pékárut, édességeket áruló helyek élnek meg. Hiába a társadalmi kampány, az átlagember az evést jutalomnak tekinti, a halat, a kelbimbót nem szereti, nem is szívesen főz, és utolsó ezreséből is a feldolgozott, sós, zsíros, cukros, aromás élelmiszereket és a gyorsételeket választja. Inkább az üres tésztát, mint mondjuk a cukkiniből készített ragut.

Nekem az a gyanúm, hogy az életmódváltással kapcsolatban a pénzszempont megint csak kifogás. Vajon elhízni, túlenni, Fornettikre és cukros kávéitalokra, sörre ráfüggni olcsó volt? És miért érvelnek annyian egy-egy élelmiszer mellett kizárólag azzal, hogy az a “finom”, és miért nem nézik inkább, hogyan hat a testükre vagy mennyire tápláló? Hiszen így rángathatóak: annak a termékét veszik, aki finomat ígér, “kever ki” nekik. Amerikában, különösen a déli és közép-nyugati államokban mindez egészen ördögi, módszeresen szoktatják rá a manipulált, kvázi-függőséget okozó ételekre a jónépet, akik közül sokan a szó szoros értelmében halálba eszik magukat. Sajnos, az evés nálunk is rekreációs tevékenység. “Eleget macerál a főnököm, a nejem. Ha végre hazaesek, nem fogok még a vacsoránál is szabályokat erőltetni magamra” – mondja egy, a pocakjával reménytelenül küzdő barátom. Eközben tetemes összegeket költ egészségtelen élelmiszerekre.

Azt sem látom, hogy okvetlenül eredményesebb lenne a városi, jómódú életmódváltó. Életmódbloggerként és edzős közösség működtetőjeként több száz lefogyási szándékot láttam és követtem hónapokig, olykor évekig. Az írásaimat, edzésnaplómat olvasva esett le nekik a tantusz, hogy késő harmincasként, több szülés után sincs veszve minden. Sokan indultak ki a ketogén és edzős írásaimból (termék és módszer nélküli, marketingmentes a blogom). Ez nagy öröm, mindig lelkesítő volt látni és segíteni a belekezdőket. De ha visszanézek az elmúlt négy évre, meg kell állapítanom, hogy keveseknek sikerült komolyan és tartósan változtatni, az öregedéssel, a megszokásokkal, a rögzült magatartásokkal és attitűdökkel szemben átszokni egy olyan életvitelre, amelyben természetesen és nem fogösszeszorítós kampányként, napi gyakorisággal szerepelnek az örömteli edzések és a mértékletes, tápláló étkezések.

Sokak fejében a kezdeti sikerek után is az van, hogy igazi változást nem lehet elérni, ők ehhez kevesek, “nem olyan sportos típusok”. A munkahelyi és magánéleti stressz mellett az anyagi gondok is megjelennek, amikor a megtorpanásuk okait keresik. Makacs meggyőződésük, hogy “én ilyen vagyok” és “mindent megpróbáltam, de nem segít semmi”, emellé társul a “nem engedhetem meg magamnak az ilyesmit időben és pénzben”.

Az internet marketingözönében, az ezerféle tanács, riogatás, módszer láttán költségesnek, ijesztőnek, távolinak tűnhet számodra is a sportos élet. “Én ezt nem tudnám csinálni.”

Jó hírem van.

A sikeres életmódváltáshoz tudati átállás, elszánás és informálódás kell elsősorban, meg persze egy kis időbeli szervezés. A károsodások orvoslása, a fittség, a sportélmények, a fejlődés nem igényel drága holmikat, márkás felszerelést és csodaszerek arzenálját. Nem kell luxuskonditerem, zsírégető gép, masszázs, személyi edző, extra módszer, pénzért vett tanács se, ha anyagi gondjaid vannak.

A mit-hogyant a táplálkozással, edzéssel kapcsolatban egy kis józan ésszel össze lehet rakni a Builder cikkeiből, videóiból, a súlyzós edzésekhez pedig kérheted teremedzők segítségét közepes árkategóriájú helyeken. Gyalogolni, lépcsőzni, hegyre túrázni, biciklizni, úszni nem drága. Többféle cafetéria juttatás is segít abban, hogy a rendszeres sport olcsó legyen akár igényes helyeken is.

Három megfizethető, bőséges kínálatú sportáruház-lánc működik az országban, közepes és jó minőségű termékekkel. Az ottani cipő, nadrág ugyan nem státusszimbólum, de a célnak megfelel.

Számos példa van arra is, hogy Egyszeri Ember megelégelte a mozgáskorlátozott, fájdalmas állapotát, komoly túlsúllyal, kopott tréningalsóban kezdett gyalogolni, majd futni a határban, otthon emelgetni a homokkal töltött ásványvizes palackokat. Vagy beruházott egy darab kettlebellre. Ők igazi sportolóvá váltak, sok éve nem állnak le.

Keresd meg a hétköznapok hőseit, motiválódj a történeteikből!

Ne vásárolj túl sok terméket!

Tisztázd magadban a céljaidat, az értékrendedet!

Keresd meg a “törzsedet”, az edzős közösségedet!