Ezekkel a módszerekkel hozd a súlyod mérlegelésen

2016-01-22
 / 4.4

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az aktívan versenyző küzdősportolók iszonyatosan sokat képesek veszíteni testsúlyukból, viszonylag rövid idő alatt. Hogy hozza a 120 kilós felső súlyhatárt, Mark Huntnak például 24 óra alatt 9 kilótól kellett megszabadulnia – és megcsinálta. Ráadásul úgy, hogy egy nappal később tiszta erejéből tudott harcolni.


Régóta tudjuk, hogy amikor a diéta során egy hét alatt egy kilónál több súlyt vesztünk, akkor szinte biztos, hogy izmot is veszítettünk, Hunt tehát izomból is fogyott rendesen. Ez viszont nem csak a testépítők, de a küzdősportolók rémálma is.

Ezért nem foglalkozunk azokkal a drasztikus (és veszélyes) módszerekkel, amikkel a küzdősport-legenda lefogyott.

Helyette a Strength and Conditioning Journal egyik korábbi tanulmányát idézzük, amely kifejezetten a küzdősportolók diétás módszereit vizsgálta, és ami eközben értékes tényeket tárt fel.

Az első tény

Ha szeretnél megszabadulni egy kis zsírtól azért, hogy tudd hozni a súlyodat a mérlegelésen, ne vigyél be gyors felszívódású szénhidrátokat a szervezetedbe négy órával az edzés előtt, mert ezzel bekorlátozod a lipidoxidációt. Úgy tűnik, hogy a magas glikémiás indexű szénhidrátok lassítják a zsírbontás folyamatát.

Tanulság: A zsírvesztés érdekében ne egyél gyors felszívódású szénhidrátokat közvetlenül edzés előtt.

A második tény

A csökkentett szénhidrátbevitelnek köszönhetően a zsírbontás jelentős mértékben javul, de ugyanakkor ebben az állapotban testünk nem csak több zsírt, de több aminosavat is eléget. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki azzal próbál zsírt veszíteni, hogy éhgyomorra edz, az izomból is fogyni fog.

Testépítőknél ez kevesebb izmot eredményez a színpadon, a küzdősportolók viszont az erejükből fognak veszíteni – nem is keveset.

A megoldás: Zsírvesztésre irányuló edzéseid intenzitása legyen lassú. A testépítők is azért választják a lassú gyaloglást,tekerést, elliptikus trénerezést, stb. mert így tudnak zsírból fogyni anélkül, hogy izmot veszítsenek.

A harmadik tény

A kutatások során észrevették, hogy kevesebb szénhidrátbevitellel több zsírt tudtak elégetni a sportolók, de ilyenkor fehérjét is könnyebben veszített a szervezetük.

A megoldás: Hogy elkerüd az izomvesztést, vigyél be az edzés előtt a szervezetedbe egy kis extra BCAA-t, vagy használj hosszú felszívódású fehérjét (kazein).

A negyedik tény

Jó ötlet a harcosok részéről, hogy egy nap egy helyett inkább kétszer edzenek. A nap előrehaladtával testünk minél több zsírt próbál elraktározni, ezért a zsírbontást csak úgy tudjuk fenntartani, hogy arra késztetjük a testünket, hogy a nap későbbi szakaszaiban is dolgozzon.

Tanulság: Ha van rá lehetőséged, szedd két részre az edzéseidet: mozogj egyet reggel, majd késő délután/ este is.

Az ötödik tény

A kora reggeli, éhgyomorra végzett kardió jó hatásfokkal égeti a zsírt, ráadásul fokozza a vázizomzat alkalmazkodását és az inzulin érzékenységet is. Az alacsony vércukorszint miatt viszont nem érdemes éhgyomorra végezni a súlyzós, vagy a keményebb edzéseket.

Tanulság: Inkább hagyd a nehéz edzéseket és a legkeményebb munkát a nap későbbi szakaszaira, amikor már van a szervezetedben némi szénhidrát.

Összegzés

A legjobb módszer a zsírvesztésre, ha reggel, mérsékelt intenzitással kardiózol. Azzal, hogy nem, vagy csak kevés szénhidrátot viszel be a szervezetedbe, arra készteted a tested, hogy a zsírt magasabb hatásfokkal égessen. Ha aggódsz az izomvesztés miatt, tegyél BCAA-t a vizedbe, és iszogasd edzés közben. A kemény edzéseket hagyd a nap későbbi részeire, amikor már több energiád van.


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Általában két dolog miatt szoktak a férfiak edzeni: hogy a nők vonzóbbnak találják őket, és hogy a nők vonzóbbnak találják őket. De vajon ...
Sokaknak eszük ágában sincsen versenyszintű fizikumot felépíteni, de még a terem bikája címre sem hajtanak. Egyszerűen csak szeretnének jól ...
Rövid pihenőidővel könnyebben építhetsz izmot, és növelheted az erőszintedet. Ezt mondja a tudomány, a gyakorlat pedig mutatja: kevesebb pih...
A lábedzés eleve brutális, és ha valakinek még ráadásul nehezen is fejlődik, akkor még keményebben kell küzdeni minden centiért. Adott esetb...
A Shop.Builder adatbázisában több, mint száz edzésterv, és eddig közel 200 gyakorlat leírása található meg, többnyire videós bemutatással. A...
Tiszta vizet öntünk a pohárba, és végigvesszük, a hátgyakorlatok pontosan a hát melyik részére hatnak. A cikk nélkül neki se fogj a hátedzés...
James "Flex" Lewis lett volna az idei Mr. Olympia egyik legnagyobb látványossága, érdekessége, hiszen ő minden idők legjobb 212 font alatti ...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!