Legalizálná a doppingolást az MMA-ban Kimbo és Shamrock

2015-06-16
 / 4.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A két ősi ellenség, Ken Shamrock (28-15-2 MMA) és Kimbo Slice (4-2 MMA) június 19-én, a Bellator 138-ban megverekszik egymással. Bár nem kedvelik egymást, egy dologban azért egyetértenek: mindkettejük szerint legalizálni kellene a tiltás alatt álló teljesítménynövelő szereket (angolul, röviden: PED) az MMA-ban.


"Olyan ez, mintha egy versenyautóba hétköznapi üzemanyagot töltenénk,” – kezdte el magyarázni Shamrock. „Az autó így nem tudna kiemelkedően teljesíteni, ahogyan azt elvárják tőle. A testünk is így működik, csak ezt sokan elfelejtik.”

A másik harcos, Slice véleménye szerint, ha egy ”normális” életet élő átlagember tesztoszteron szintjének értéke 6 körül van, akkor egy profi harcosnak 8, vagy akár 9 is lehetne a megengedett érték.

"Egyáltalán nem nevezhető átlagosnak az, amit mi, küzdősportolók csinálunk: két-három órán át verekszünk, nyújtunk, és súlyt emelünk. Precízen kell étkeznünk, és kevesebbet tudunk aludni, mint egy átlagember. Úgy vélem, hogy a törvényt hozó bizottságoknak és szervezeteknek engedélyezniük kellene a magasabb tesztoszteron szintet, hogy a sport minél nézhetőbb és izgalmasabb legyen – így a rajongók is azt kapnák, amiért fizettek…” – fogalmazott Kimbo.

Két legendás harcos betartja a szabályokat.

Még ha nem is értenek egyet velük, a két legendás harcos betartja a szabályokat: mindkettejüket véletlenszerű drogtesztek alá vetették, és mindketten átmentek a vizsgákon. Jól tették, hiszen a teljesítménynövelő szerekkel kiemelt helyen foglalkozik manapság az MMA-s világ. Az elmúlt hónapokban rengetegen lebuktak valamilyen teljesítménynövelő szerrel, ezért sokkal súlyosabb szankciók járnak annak, aki a tiltások ellenére mégis doppinggal próbálkozik, mint korábban.

Slice olyan magabiztos, hogy az sem zavarná, ha Ken dopping segítségével készülne, és harcolna ellene:

"Nem érdekel, hogy Ken mit csinál. Tegye azt, amit tennie kell ahhoz, hogy a legjobb formáját tudja nyújtani. A legjobb formában lévő Ken-t szeretném legyőzni, ha pedig ő nyer, akkor azt szeretném, ha a legjobb formában lévő Shamrocktól kapnék ki.” – hangzott el Slice-tól, aki elmondta azt is, hogy soha életében nem kokszolt még:

"Mindig is féltem ezektől a szerektől. Magas a vérnyomásom, szüleim meg cukorbetegek, ezért mindig is úgy gondoltam, hogy ha elkezdek szedni valamit, az tönkreteheti az egészségemet. Régen néha füveztem és ittam alkoholt is, de már teljesen tiszta vagyok. Én irányítom az életemet, és ez így van jól."

Shamrock ezzel szemben nem fél a PED-ektől. Egyszer, 2009-ben már ő is lebukott tiltott szerek használatával: szteroidokat találtak a testében, de állítólag csak azért próbált meg „csalni”, amiért rövid időn belül nagy súlygyarapodást kellett elérnie:

”Két héttel a mérkőzés előtt szóltak nekem, hogy csak akkor csaphatok össze Ross Clifton-nal, ha plusz tíz kilóval nehezebb leszek a meccs napján.” – emlékezett vissza Shamrock.

Legalizálná a doppingolást az MMA-ban Kimbo és Shamrock

”Ez volt az első és az utolsó alkalom a karrierem során, hogy tiltott szerekhez nyúltam.” – fejezte be Ken.

Mint kiderült, Slice felfogása azért ennyire liberális, mert szerinte az MMA a közönség szórakoztatására lett kitalálva:

"A rajongók azt szeretnék látni, hogy versenyzünk. Ha valaki attól érzi jól magát, hogy széttetováltatja magát, hát legyen. Ha valaki őrült frizurát szeretne vágatni magának a mérkőzés napjára, akkor felőlem tegye. A rajongóknak csak az számít, hogy jó formában küzdjünk, nem pedig az, hogy fáradtan, lassan és szar fizikummal lássanak minket harcolni.”


Kapcsolódó cikkek
Az alfa-liposavról (egyéb elnevezések: ALA, alfa-zsírsavak, thioctic sav, liponsav) sokáig úgy gondolták, hogy egy vitamin, azonban kis mennyiségben a szervezet...
Magas dózisú L-karnitin, 500 mg C-vitamin tartalmú rágótabletta és más népszerű BioTech USA termékek akciósak a Shop.Builder-en 2015. júliusban. Kattanj rá!...
A Builder szakértői csapata több évtizede követi a trendeket, saját magán is kipróbálja a megjelent készítményeket, majd a legjobbakat felveszi az ajánlott term...
Két nappal a Salon Mondial Body Fitness Form Expo után, a Team Scitec sztárjai ellátogattak a Párizstól nem messze fekvő, újonnan nyílt Fitnessmov Bretigny-ba. ...
A Guggult jelenleg az új zsírégető csodaként reklámozzák, de ha közelebbről is megvizsgáljuk, megfelel-e az állításoknak, azt találjuk, hogy nincs túl sok bizon...
A hazánkban sok vihart kavart trópusi gyümölcsről igen sok vita folyik. Vannak, akik szélhámosságnak találják használatát, mások esküsznek rá. Lássuk, mit is ta...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!