Mit szedj (és mit ne), ha nem edzel a termek nyitásáig?

2021-01-13 | 
 / 4.7

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A pandémia miatt már viszonylag régóta zárva vannak az edzőtermek Magyarországon.

Az edzést nem lehetetlen megoldani otthon, hiszen mint azt korábban írtam, kis pénzből is össze lehet hozni egy jó kis otthoni edzőtermet, amivel szépen szinten lehet tartani a korábban megszerzett izomtömeget. Ha már fejlődni olyan szinten nem lehet, mint korábban, legalább ne fejlődjünk visszafelé, nem igaz? Ráadásul most még időnk is van edzeni, szóval ez sem lehet kifogás.

Könnyű lenne az átmeneti megoldás tehát, mégis az a megérzésünk, hogy erre nem sokan vállalkoztak, pedig tavaly november óta már többszörösen is megtérült volna a befektetés. Egy-két kézi súlyzóval, saját testsúlyos gyakorlatokkal, egy húzódzkodó rúddal, pár gumiszalaggal és egy kis kreativitással minden egyes izom szépen megdolgoztatható.

Ha még mindig úgy vagy vele, hogy nincs kedved edzeni se otthon, se sehol máshol, mi legyen azokkal a táplálék-kiegészítőkkel, amik a polcodon porosodnak? Ez itt a kérdés.

Az az igazság, hogy nem érdemes leállni a kiegek szedésével, vannak bizonyos dolgok, amiket még edzés nélkül is javasolt szedni – és vannak olyanok is, amik teljesen feleslegessé válnak.

Fehérje

A fehérjepor ugyan nem csodaszer, a napi szükséges fehérjebevitelt (2g/tskg) szilárd táplálékokból is lehet fedezni, csak marha kényelmetlen. Ha egy fehérjeturmixot legurítasz, az olyan, mintha megettél volna 5 egész tojást. Vagy 90 gramm csirkemellet. Érzed a különbséget?

Profi tipp: ha félig vízzel, félig tejjel csinálod a turmixod, akkor még ennél is több fehérje szorul a shakeredbe, finomabb lesz, ennyi (kb. 1,5 dl) tejtől pedig semmi bajod nem lesz, kivéve, ha laktózérzékeny! (Én minden reggelemet így indítom, és megingathatatlanul meg vagyok győződve arról, hogy ez, valamint a napi 2g/tskg fehérjebevitel miatt őrizhettem meg izomtömegem nagy részét 2 év kihagyás után is – a szerk.). A napi 2 gramm/tskg fehérjét még edzés nélkül is be kell vinni, feltéve, ha szeretnéd megőrizni azt az izomtömeget, amiért oly sok éven át megszenvedtél.

Még a kijelentésekkel hihetetlenül szigorúan bánó Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) is elismeri: a fehérje hozzájárul az izomtömeg növekedéséhez és fenntartásához.

Természetesen veszítesz majd az izomtömegedből egy kicsit edzés nélkül, de megfelelő fehérjebevitellel gyönyörűen minimalizálható a katabolizmus. Figyelj oda arra is, hogy lehetőleg kivétel nélkül minden szilárd étkezésed tartalmazzon valamilyen fehérjeforrást (tojás, hüvelyesek, hús, tejtermékek), és garantáljuk, hogy meg fogsz lepődni, mennyi izmot sikerült magadon tartanod!

Betárazni sem rossz ötlet fehérjéből a termek nyitásáig – a Scitec-es Whey Protein Professional például brutál jó áron megvásárolható a hónapban, 15% kedvezmény jár rá. Erre le kell csapni, mert februártól ismét teljes árú lesz a termék.

Vitamin

Ennél rövidek leszünk, hisz egyértelmű: vitaminokat, ásványi anyagokat szedni kell edzés nélkül is. Annyi, hogy nem feltétlenül szükséges sportolóknak szánt vitaminkészítményt választanod. Ha nem edzel, egy ilyen általános multivitamin is bőven elegendő. Az egészségedet meg kell őrizned akkor is, ha nem mozogsz (bár ez a kijelentés kissé furcsa, hiszen az egészséges testhez hozzá tartozik a testmozgás is).

BCAA

Ez opcionális. A BCAA-t edzés közben szoktuk javasolni, ha nem edzel, és ha a fehérjebeviteled eléri a 2 grammot testsúlykilogrammonként, akkor nem szükséges innod. Azért, mert a BCAA 3 aminosavból áll – leucin, izoleucin és valin –, egy teljes értékű fehérje pedig tartalmazza mindhármat. Van azonban egy nagy előnye a BCAA-nak, amit már ebben a cikkben is kifejtettem: több vizet iszol tőle, mert nagyon finom, akár üdítőként is használhatod – gazdaságosabb és hasznosabb, mint a kóla!

Kreatin

Mivel sajnos előreláthatólag elég sok időt kell még eltöltenünk edzőtermek nélkül, kreatinra nem lesz szükséged. Ha biztosra tudnánk, hogy 2 hét múlva újra nyitnak a termek, akkor most azt írnánk, ne hagyd abba a kreatin szedését, hiszen kell egy bizonyos idő a feltöltéshez. De nem ez a helyzet.

Ízületvédő

Egy újabb tápkieg, amit szedned kell(ene). A legtöbb ízületvédő 3 hónap után fejti ki hatását. Ha eddig nem szedtél ízületvédőt, akkor ez egy remek lehetőség, mert bőven van időd az ízületeid megerősítésére. "Hitvallásunk" szerint ízületvédőt amúgy is folyamatosan érdemes szedni (kollagént és hagyományos ízületvédőt felváltva), szóval nekünk nem kérdés, hogy edzés nélkül is folytatni kell ezt a jó szokást. Öreg korodra meghálálják majd az ízületeid a gondoskodást.

Zsírégető

Ha nem szeretnél elhízni, akkor elsősorban az étkezésedre figyelj oda. Ezt nem részletezzük, hiszen mindenki tudja, hogyan kellene étkezni, csak senki sem tartja be (tisztelet a kivételnek). Ami a zsírégetőket illeti, a termogenikus zsírégetőket szabad fogyasztani mozgás nélkül is, hiszen pont úgy működnek, hogy mozgás nélkül is képesek megpörgetni, úgymond "helyben futtatják" a szervezetet.

Más kérdés, hogy ha lejársz sétálni, futni, mert akkor értelemszerűen bármilyen zsírégető jó.

Pre-workout

Erre a legtöbben elsőre rávágnák, hogy nem kell, de ezzel vitatkoznánk. Mi szoktunk nap közben is fogyasztani pre-workout-ot, méghozzá azért, hogy jobban füstöljön az a billentyűzet, az egér pedig úgy kattogjon, mint egy shotgun, hanem mint egy AK-47-es. Egy jó pre-workout kiváltja az egész napi kávéadagot, szóval ezzel sem érdemes megvárni, mire lejár a szavatossága – nyugodtan ihatod a pre-workoutod kávé helyett is, főleg, ha belátható időn belül lejár.

Azért arra figyelj, hogy ne szedd minden nap.

Tömegnövelő

Ugyanazt tudjuk elmondani, amit a fehérjéknél. A tömegnövelők, az MRP-k, a fehérjés csokik, a diétás porok (pl. Protein Pudding) nyugodtan fogyaszthatók edzés nélkül is. Ha édesszájú vagy, inkább készíts cukormentes édességet a fentiekből ahelyett, hogy a "hagyományos", agyoncukrozott sütiket, csokikat ennéd. Testzsír szempontjából jobban jársz, nem kell majd annyit diétázni nyáron.

Kihagytunk valamit? Nyugodtan kérdezz rá, megmondjuk, szerintünk érdemes-e szedned edzés nélkül, vagy sem.


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Figyelem! A gyakorlat még akkor is hasznos, ha nem vagy lediétázva, azaz van egy kis zsír a hasadon. Nem kell vele megvárnod, amíg leszálkás...
Az edzőtermek sajnos még mindig zárva tartják kapuikat a gyúrós társadalom nagy része előtt, és csak a sportorvosi engedéllyel rendelkező ve...
Újabb ötlet azok számára, akik unják a banánt... Azaz a csirkét! Csirke kenyér, nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető, kis eszközigényű kaja...
Nem tudsz hízni, amikor elkezdesz tömeget növelni vagy nem tudsz fogyni a diétád elején. Tudd meg, hogy miért történik minden fordítva a töm...
A hétvégén bunyózik Conor McGregor, az MMA legnagyobb sztárja. Ellenfele Dustin Poirier lesz, akivel egyszer már megmérkőzött korábban, tehá...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...
Tömegnövelő étrend alapjai végre egy helyen összefoglalva! Hitted volna, hogy ez gyakorlatilag egy hiánypótló cikk a builderen? Összeszedtük...
Miért olyan fontos a szálkásító étrend? Azért, mert SOHA nem fogsz leszálkásodni, ha nem táplálkozol a célodnak megfelelően. Megmutatjuk, ho...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!