Nő létemre miért nem félek a túl sok izomtól?

2014-10-20
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Sőt! Középkorú nő létemre nem hogy nem félek attól, hogy ‘túl izmos’ legyek, hanem szinte mindent megteszek azért, hogy minél több izmot építsek magamra – még amíg lehet.


Még amíg lehet? Mi van?

Az van, hogy az ember egyszer mindenképpen meg fog öregedni. 30-35 éves kora körül előbb lassan, észrevétlenül, aztán 45-50 fölött egyre gyorsuló tempóban elkezd leépülni fizikailag. Élertmód és egyéni adottságok kérdése, hogy ki mikor és milyen ütemben kezdi felélni a fiatalságát. Ha vigyázol magadra, aktív életet élsz, jól táplálkozol és nem mérgezed a tested alkohollal, nikotinnal, stresszel, ráadásul jó géneket is örököltél, akkor csak 50 körül, lassan kezdesz öregedni. 70-80-as évesen is fitt és egészséges lehetsz – de csak ha vigyázol magadra.

Ha lustán élsz, fotelban, a TV előtt bambulva töltöd az estéid csipszet zabálva, akkor hiába örököltél jó géneket, már 40 előtt is a saját anyádnak nézhetsz ki. 60 éves korod körül pedig 90-nek érzed majd magad, és annyinak is fogsz kinézni – már ha egyáltalán megéred azt a kort.

Statisztikailag persze egyre többen érik meg az öregkorukat. Ennek ellenére mégis, egyre kevesebb kiegyensúlyozott, aktív, fitt idős ember van közöttünk. Gyengék, fáradékonyak, elhízottak, cukorbetegek, szívbetegek, vesebetegek, gerincbetegek, mindenféle bajuk van.

A gyengeségnek és a fáradékonyságnak (és szinte az összes többi bajnak is) egyik oka az, hogy 35-40 éves korunk után a fizikai aktivitásunktól és a genetikai adottságainktól függően évi 1-3%-kal csökken az izomtömegünk.

Évi 1-3 %, az nem olyan sok, legyintetek most sokan.

Nő létemre miért nem félek a túl sok izomtól?

Számoljunk kicsit.

Tegyük fel, hogy sikerül vékonynak maradnod, és 40 éves korod körül van/lesz a testeden 18 kg izom. Ha minden klappol, évi 1%-ot veszítesz csak. 50 éves korodra így 16,28 kg, 60 éves korodra 14,72 kg izom marad rajtad.

Ha roszabbak az adottságaid és még pusztítod is magad, (vagy közbejön egy betegség vagy baleset) évi 3%-os csökkenéssel 50 évesen 13,27 kg, 60 évesen 9,79 kg izom lesz rajtad. Majdnem fele a 20 évvel azelőttinek!

Mire lesz az elég?

Ha a 40 évesen 18 kg izommal a testeden lihegve érsz fel a 4. emeletre, akkor 20 év múlva a kevesebb, mint 10 kiló izom vajon meddig fog elvinni? Hányszor kell majd megállnod, hogy akár csak a félemeletre felérj? Egyáltalán, fel tudod majd emelni a lábad a következő lépcsőfokig, vagy csak csoszogni leszel képes?

Lányok, asszonyok, ébresztő! Az izom nem arról szól, hogy úgy fog duzzadni a bicepszed, mint egy húsmarhává kokszolt kidobóembernek! Az izom az, amivel fel tudod emelni a lábad a következő lépcsőfokra. Az izom az, amivel arrébb tudod húzni a mosógépet, ha beesett mögé egy zokni. Az izom az, amivel fel tudod emelni a gyereked és nem érzed azt, hogy beszakad a hátad. A kicsi még csak 8 kg, mi lesz, jövőre, ha már 12 kg lesz? Nem fogod ölbe venni? Sőt, az is az izom, amivel kecsesen, ruganyosan, nyögések és kapaszkodás nélkül fel tudsz állni a székről.

Nagyon leegyszeresűtve az izomzatod az, amiben tárolod azt az energiát, ami a napi robothoz kell. Ha kevés izom van rajtad, kevés energiát tudsz tárolni, már kora délutánra elfogy, estére hulla vagy. Ha nagyobb izomtömeg van rajtad, kitart az erőd a nap végéig, sőt, még azon túl is.

De térjünk vissza az öregedési folyamathoz – illetve a folyamat lassításához.

Nézzük, mi történik, ha 40 évesen kicsit nagyobb az izomtömeged, mondjuk 25 kg.

Ha nagyobb izomtömeg van rajtad, kitart az erőd a nap végéig, sőt, még azon túl is

Évi 1%-os leépülés esetén 50 éves korodra 22,61 kg, 60 évesen 20,45 kg izom lesz rajtad. Sőt, még 70 éves korodban is 18,49 kg lesz az izomtömeged – ami több, mint a kevésbé izmos 40 évesé. Azé a vékonyka 40 évesé, aki most 18 kg izommal éppen fel tud menni pihenés nélkül a 4. emeletre . Te a mostani 25 kg-os kiinduló izomtömegeddel erre még 70 évesen is képes leszel – sőt, fél kilónyi izommal több is lesz rajtad, úgyhogy valószínűleg gyorsabban fel fogsz érni, mint a nálad 30 évvel fiatalabb. Lehet, hogy még lihegni sem fogsz.

Az emberi test egy csodálatosan érzékeny szerkezet. Vannak nagyon okosan kitalált funkciói, és vannak sajnos kevésbé logikusak is. Ilyen például, hogy a nem terhelt izomzatot fokozatosan leépíti, mert nem számít arra, hogy egyszer még szükségünk lehet rá. Sőt, a testünket az sem érdekli, hogy a gyengülő izomzat nem tudja tartani a csontvázunk súlyát, ami hátfájást és mindenféle egyéb problémákat okoz. A gátizomzat gyengülése például inkontinenciához vezet. Az megvan, hogy az idős emberek nagy része pisiszagú? Most már tudod, hogy miért. A testünk mindezzel nem foglalkozik, erre az agyunknak kell gondolni. Az agyunknak kell tudni, hogy az izmainkat használnunk kell ahhoz, hogy ne épüljenek le – méghozzá hetente néhányszor a napi átlagos aktivitásunknál jóval nagyobb és intenzívebb terhelésnek kell kitennünk, csak azért, hogy megmaradjanak.

Ha viszont használjuk az izmainkat, akkor nem csak hogy meg tudjuk tartani őket, hanem a terhelés mértékétől függően még fejlődni is képesek. Azt nem merem állítani, hogy az emberi kor legvégső határáig, mert annyit én még nem éltem. De 45-50 éves korunkig biztosan, erre én vagyok a példa. 4 éve, 46 évesen 97,62 kilósan kezdtem súlyzózni csak azért, hogy pár kilót fogyjak, hogy legalább az egy mázsát ne érjem el. Abból a hústömegből mindössze 20-22 kg volt az izom és 48-50 kg a zsír. A többi a csontváz, a belső szervek és némi vizenyő. Jelenleg 50 éves múltam, 68 kg vagyok, 26-28 kg körüli izomtömeggel és 18-20 kg zsírral. Nem vagyok nádszálkisasszony, de nem is igazán akarok az lenni.

Igen, izmos vagyok. Lehet, hogy sokak ízlésének ‘túl izmos’. Hát ők így jártak, csúnyának, ‘túl izmosnak’ látnak engem, az ő ízlésük legyen az ő bajuk. Nekem viszont a súlyzózással felszedett izmaim egyenesen és fájdalommentesen tartják a gerincem. Az 5-6 kilóval több izomzatom tárol annyi energiát, hogy végig bírjam csinálni a 10 órás munkanapjaim és ne csak edzeni, de élni, színházba járni, új szakmát tanulni, ezt-azt csinálni is maradjon kedvem és erőm. És hát nagyságrendekkel növeltem az esélyeim egy aktív és egészséges öregedésre.

Remélhetőleg fitt, időmilliomos nyugdíjasként mindazt pótolni tudom majd, amire most nincs időm.


Kapcsolódó cikkek
Milyen jól hangzik ebben a hőségben! Nagyon hepi fíling lenne folyton lelkesíteni az olvasókat, hogy a sport öröm, mekkora királyság fej fölé vinni a negyvenö...
Popsiformálás közben sokan küzdünk térdfájdalommal. Akinek fáj a térde, annak „lehetetlen küldetés” kategória a láb formálása. Íme pár gyakorlatot! ...
Rengetegszer hallottam már ismerősöktől, internetes fórumokon, hogy „minek végeznék én súlyzós edzéseket nem akarok felfújt izomkolosszus lenni” . Sajnos sok nő...
Amikor először lemész a terembe, kicsit félsz még attól, mi vár rád. Ez már eleve egy óriási lépés és becsülendő, hogy úgy döntöttél, teszel az egészséged érdek...
Múlt héten kitettünk Facebookra egy előtte-utána képet Jennifer Marnell-ről, aki elképesztő fogyáson ment keresztül. Az ösztönzőnek szánt bejegyzés elindított e...
Az itt olvasható ötnapos osztott edzésterv minden napja gond nélkül teljesíthető egy óra alatt, de van amelyikhez ennyi időre sem lesz szükség. Kattanj rá!...
A cellulit terjed és nem válogat. Nem nézi, ki vékony, vagy kövér, egyszerűen csak azt látod, hogy már szinte mindenkin van. Bár minél több a felesleg valakin, ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Kérdés
2018-05-19
Ez igen! Sztem egy ilyen tudatos testkontrollal és pozitív gondolkodással ( lelki nyugalommal), megfelelő szellemi táplálékkal ( olvasás, tanulás ) 120 évig is vígan el lehet élni! Test-elme-lélek karbantartása, fejlesztése!

válasz
2018-05-22
Ámen! :)