Scitec Mega Stack Teszt

2008-12-24 | 
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Ez volt az egyik első Scitec teszt, amit valószínűleg sokan olvastunk ámulva, vágyakozva, hogy mi is használhassuk ezeket a kiegészítőket így, ebben a formában... Ez akkoriban teljesen új dolognak számított itthon. A táplálékkiegészítők használata eleve gyerekcipőben járt, az ilyen jellegű tesztelés pedig szinte teljesen ismeretlen fogalom volt. A Scitec ezekkel a tesztekkel szó szerint történelmet írt, és gyakorlatilag egyedüliként alapozta meg a hazai táplálékkiegészítő piacot.


Mára a tesztben szereplő termékek többségét nem is lehet kapni, mert fejlettebb, korszerűbb kiegészítők váltották fel azokat. Ugyanakkor az eredmények beszédesek voltak már ezekkel a kiegészítőkkel is. Az alábbi cikket változtatás nélkül közöljük, a teljes történeti hűség kedvéért.

Akarsz te is akár 8 kg-ot fejlődni 35 nap alatt?

Sziasztok!
Kovács Imrének hívnak, 29 éves vagyok, 23 évet töltöttem a sport világában, ebből 11 évig szertornáztam, ami előnyt jelentett az alapok megszerzésében és a laza izomzat kialakításában, de hiába volt arányos testalkatom, ennek ellenére vékony és viszonylag gyenge voltam. 17-18 évesen testsúlyom 65 kg körül ingadozott, melyet folyamatosan, a testépítés segítségével 25 éves koromra 82 kg-ra sikerült felvinnem. Ez volt életem legnagyobb testsúlya, de testzsírszázalékom is viszonylag magas volt. A Scitec NutritionŽ Mega Stack-kúra megkezdése előtt testsúlyom 77-78 kg körül mozgott és ezt szerettem volna a lehető legrövidebb idő alatt hatásosan növelni, azaz zsírmentes, tiszta izomtömeg-növekedést elérni.

Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen fantasztikus eredményeket fog hozni a Scitec Mega Stack-kúra, melyek a 35 napos program alatt a következőképpen alakultak:

Eredmények kiértékelése


Megfeszített állapotban az izomkörfogatok 0. nap 35. nap Fejlődés
Alkar 31,4 cm 34,4 cm +3 cm
Bicepsz 41,8 cm 44,3 cm +2,5 cm
Mell 108,0 cm 119,7 cm +11,7 cm
Derék 80,1 cm 81,1 cm +1 cm
Comb 58,3 cm 62,8 cm +4,5 cm
Vádli 39,0 cm 41,0 cm +2 cm
Testsúly 78,9 kg 86,7 kg +7,8 kg
Guggolás
Maximális súly 140 kg 160 kg +14%
100 kg (max. ism. szám) 14 ismétlés 23 ismétlés +64%
Fekvenyomás
Maximális súly 130 kg 150 kg +15%
100 kg (max. ism. szám) 12 ismétlés 17 ismétlés +41%
Saját testsúllyal végzett gyakorlatok
Tolódzkodás (max. ismétlésszám) 36 ismétlés 54 ismétlés +50%
Húzódzkodás (max. ismétlésszám) 18 ismétlés 27 ismétlés +50%

Nem kell hozzá elmélyült elemzés, hogy szembetűnjön az igen jelentős fejlődés a maximális erő és teljesítmény terén. Erőemelők figyelmébe is ajánlom ezeket az eredményeket! Eddig azt hittem, hogy ilyen gyors és látványos fejlődés csak szteroidok segítségével érhető el, azonban most a saját bőrömön tapasztaltam, hogy lehetséges naturál, azaz természetes módon látványosat fejlődni még ilyen rövid idő alatt is.

Előkészületek

Programom előtt vizsgálatok sorozatán kellett átesnem, melyek közt több olyan is volt, melyeknek célja eredményeim legpontosabb, 100%-os bemutatása volt, hiszen egy ilyen mértékű fejlődés után sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon az adott sportoló tisztán, doppingszerek használata nélkül érte-e el az adott eredményt, illetve ezek az eredmények mennyire hitelesíthetők. Tehát a kérdés, melyet bizonyítani kell: tényleg tiszta vagyok és a 35 nap alatt valóban én értem el ezeket az eredményeket mindenféle külső segítség nélkül, csak a Scitec táplálékkiegészítőket használva.

A vizsgálatok a következők voltak: belgyógyászati vizsgálatok, szűrővizsgálatok, computer-tomográfos zsírmérés, TechnoGym REV 9000 izomteljesítmény vizsgálat, vér- és vizeletvizsgálatok, testösszetétel-vizsgálat, vérnyomás- és pulzusmérés, terheléses vizsgálatok, doppingteszt, izomcsoportok körfogatmérése, statikus izomerőmérés és a teljesítmény edzőtermi felmérése.

Edzés

A 35 nap alatt kétféle programot követtem: egy átmozgató 1 hetes, a súlyok nagyságát tekintve kevésbé intenzív, kondícionáló jellegű programot, mely felkészítette testemet a következő 4 héten át tartó nagy intenzitású terhelésre.

Táplálkozás - táplálékkiegészítők

Naponta átlagosan háromszor étkeztem, ezen étkezések teljesen normális, az átlagember számára is népszerű ételekből álltak azzal együtt, hogy természetesen figyeltem a teljes kalóriabevitelemre, illetve az étkezési idők pontos betartására. Az étkezések mellett napi négy alkalommal fogyasztottam a következő Scitec táplálékkiegészítőket:

  • Cell Max: két adag naponta
    1. Edzés után 30 perccel, hogy a kimerült izmok a legtökéletesebb és legtöbb tápanyagot kapják meg a legmegfelelőbb időben, az edzés utáni kritikus 30 percben. A kreatin bevitelének is ez a legjobb ideje.
    2. A második adagot két étkezés között fogyasztottam el, mert praktikus napközben folyékony formában bevinni egy etkezést, hogy más dolgokra is legyen ideje az embernek az evésen kívül.
  • Createc Gold: az első négy napban 1 adag
    A kreatin bevitelének egyik legjobb formája, 10 g kreatinhoz juttatja a szervezetet minden adagja. A nap második legjobb időpontjában reggel éhgyomorra alkalmaztam. (A termék helyettesíthető az azóta megjelent két új kreatin transzportrendszer - a Trans-X vagy a Betatec - bármelyikével.)
  • Isolean: egy adag minden nap
    Komplett étkezést helyettesítő, tejsavófehérje-izolátumot tartalmaz. (A termék nincs már forgalomban, de helyettesíthető a továbbfejlesztett változataival: MyoMax™ Meal-lel Anabolic Whey-jel vagy 100% Whey Isolate-tel.)
  • ALC: 2 gramm naponta
  • Tyrosine: alkalmanként 1 gramm
  • Vitamin és ásványi anyag: igény szerint

A táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos tapasztalataim

Az első héten kreatinfeltöltést alkalmaztam a következő módon: a két adag Cell Max-ben már eleve 10 g kreatin volt, ehhez adtam hozzá kb. 1,5 adag Createc Gold-ot, melyet reggel fogyasztottam el, így 25 g tiszta kreatin monohidrát jutott a szervezetembe, mley a 80 kg-os testsúlyomnak tökéletesen megfelel. Emellett a Createc Gold-ban a felhasználódáshoz szükséges optimális dextrózmennyiség is jelen van, nem beszélve a hatást nagymértékben elősegítő liponsavról, valamint a sejttérfogat-növelő aminosavakról (glutamin, taurin). Két adag Cell Max elfogyasztásával az első héten meggyűlt a bajom, azonban a későbbiekben minden simán ment. Mivel Createc Goldot csak négy napig kellett fogyasztanom, ezért a Cell Max gyakorlatilag az egész teszt alatt használt fő táplálékkiegészítőnek tekinthető, hiszen két adagjában olyan mennyiségű, az edzést és és tömegnövelést segítő kiegészítők vannak, melyek egyetlen más termékben sem találhatók meg együttesen. Tulajdonképpen ez egymagában a Mega Stack! Egy biztos, nálam a Cell Max nagyon bejött, gyakorlatilag ez volt az általam fogyasztott fő termék, és az öt hét alatt bekövetkezett 7,8 kg-os izomtömeg-növekedésemért is nagy részben a Cell Max volt a felelős!

Érdemes beszélni még az általam tapasztalt változásokról, illetve a különböző táplálékkiegészítők testemre gyakorolt hatásairól. Általában a testépítő cikkek 99%-a csak arról beszél, milyen hatás várható egy adott terméktől, azonban arról nem, hogy ténylegesen mit érzett, mit tapasztalt a táplálékkiegészítőt szedő testépítő, sportoló. A Cell Max hatását a beszedés után 1 órán belül éreztem. Amennyiben edzés előtt fogyasztottam kb. 2 órával, a tréning alatt fokozottabban éreztem a feszes és pumpált formát. Természetesen a Cell Max összetettsége miatt az edzések közötti regenerálódás is könnyebben ment, nem beszélve arról, hogy szinte minden nap egyre nagyobbnak éreztem az izmaimat. A Createc Gold-nak a program első napjaiban volt fontos szerepe. Mivel reggel fogyasztottam, ez szolgáltatta azt a plusz energiát, ami az egyébként nehézkes reggeli edzést könnyebbé teszi. A másik ilyen fontos kiegészítő, amelyet végig szedtem és amely nagyban befolyásolta pozitív hozzáállázomat, az Acetyl L-Carnitine (ALC) volt. Szedésével energikusabbnak, pörgősebbnek éreztem magam, pozitív értelemben vett, az edzésekkel szembeni agresszív hozzállásom javult. Ez azért kölönösen lényeges, mert 35 nap alatt ilyen intenzív programot a megfelelő hozzáállás nélkül szinte lehetetlen végrehajtani. Ehhez még alkalmanként a Tyrosine stimuláns aminosav nyújtott megfelelő segítséget. Ahogy telnek a napok - mivel az edzésre és a magánéletre is nagyon oda kell figyelni - az ember egyre fáradtabbnak és kimerültebbnek érezhetné magát, amennyiben nem állnának rendelkezésre az olyan doppingszernek nem minősülő, természetes úton stimuláló készítmények, mint az ALC és a Tyrosine.

Összességében tehátaz 5 hét alatt elfogyasztottam 5 doboz Cell Max-et, 1 doboz Createc Gold-ot, 1,5 doboz Isolean-t, 2 doboz ALC-t, kb. egyharmad doboz Tyrosine-t. Biztos azt gondoltátok, hogy ennél több kiegészítőt fogyasztottam, azonban gyakorlatilag a Cell Max kivételével szinte csak egy-egy dobozra volt szükségem az ALC-n kívül.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a program nem olcsó mulatság, azonban az elért eredmények minden várakozást felülmúlnak, így a befektetett pénz és idő gyakorlatilag azonnal megtérül. Az általam bemutatott eredmények régebben csak több hónap, vagy egy év alatt voltak elérhetők, azonban most, a legújabb Scitec táplálékkiegészítők segítségével 35 nap alatt akár Te is képes vagy legjobb formádat elérni természetes úton! Ami a legfontosabb, hogy miután befejeztem a kúrát, leálltam az edzéseel és nem fogyasztottam táplálékkiegészítőket. Hat héttel a program befejezése után is 85-86 kg között mozog a testsúlyom, mely azt jelenti, hogy összesen kb. 1 kg ment le a megszerzett 8-ból, a többi gyakorlatilag végleges eredménynek tekinthető, és egy minimális fenntartó edzésprogram és táplálékkiegészítők segítségével az eredmények hosszútávon állandósíthatók, illetve pár hónap múlva egy újabb hasonló jellegű kúra segítségével újra növelhetők.

Ui: Sokan azt hiszik, hogy a testépítés egyszerű sportág, pedig ellenkezőleg, éppen az egyik legbonyolultabb. Több dolog megfelelő koordinációjára van szükség, és amennyiben ezek rendelkezésre állnak, az eredmények nem maradhatnak el.

Hidd el, ha nekem sikerült, neked is menni fog!
Cellmax helyett ajánlott!
Createc Gold helyett ajánlott!
Daily One helyett ajánlott!

Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Nézzük meg, mivel érdemes, és mivel NEM érdemes együtt szedni a D-vitamint, valamint azt is, igaza van-e azoknak, akik azt mondják, önmagába...
Az este 6 utáni étkezésre vonatkozó tévhitek olyan makacsul tartják magukat a fejekben, hogy valósággal elpusztíthatatlannak tűnnek. Lássuk ...
A koronavírus miatt 11.11-től bezárnak az edzőtermek Magyarországon. Az intézkedés első körben 30 napra szól, de az is lehet, hogy ezt későb...
Időről időre beérkezik hozzánk az ásványi anyagokkal kapcsolatos egyik leggyakrabban feltett kérdés: "szabad-e együtt szedni a kalciumot és ...
Végleges megoldás a csirke-rizs kombó hordozhatóvá tételére. Most megtudhatod, hogyan vidd magaddal és hogyan küldd le evőeszközök nélkül. K...
Már januárban megírtuk, hogy ha eddig nem tetted, érdemes elkezdened a D-vitamin szedését. Ezt az ajánlást – többek között – arra a _tényre_...
Vajon ismered a tested? Tudod, hogy mit miért csinál? Mire van szüksége az optimális működéshez és miért? Testtudat gyorstalpaló fehérjékről...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!