Sokkold a hátadat

2010-08-17
 / 4.8

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Sokszor kapjuk meg kérdésben, hogy milyen módon lehetne segíteni az izomérzetet a hátedzések közben. Vannak akiknek problémát okoz a hátizom esetében az agy-izom kapcsolat erősítése. Az alábbiakban arra olvashatunk egy tippet, milyen módon lehet ezt elősegíteni.


 

A hátizmokat nem olyan könnyű érezni. Egyrészt, nem igazán van rá izolációs gyakorlat, hiszen szinte mindegyik hátgyakorlat többízületes mozgásforma, ráadásul a tükörben sem látszik, ahogyan edzünk rá, így az agy-izom kapcsolat a hátizom esetében nehezebben alakul ki. Kiválasztottunk pár gyakorlatot, ahol kiemelten szükséges ennek az érzésnek a kialakulása. Egy egyszerű mozdulat, a lehúzás, és ennek számos variációja alkalmas erre: lehúzás nyak mögé, mellhez húzás, és lehúzás fordított fogással. Talán már mindet kipróbáltad, anélkül, hogy igazán érezted volna őket, ezúttal azonban együtt fogod őket végezni, egymás után, egy óriássorozatban.

Az óriássorozatokban egy gyakorlatot többféle variációban végzünk, mindig a könnyebb felé haladva, ezzel lehetővé téve azt, hogy ugyanazzal a súllyal végezzük a sorozatot végig, és a fáradtságküszöbön túllépve sokkolhassuk izmainkat. Minden egyes változata a gyakorlatnak olyan pozícióba helyez minket, hogy a súlyt könnyebbnek érezzük.

Jelen esetben a nyak mögé húzással fogunk kezdeni. Amikor elérted a bukást, azonnal válts mellhez húzásra széles fogással, ami picit könnyebb, mint a nyak mögé húzás. Amikor itt is elérted a bukást, válts fogást újra, és végezz bukásig lehúzásokat fordított fogással, ami a legegyszerűbb a háromból. Mire az első ilyen óriássorozatot elvégezted, a hátad kegyelemért fog könyörögni. Végezz három ilyen óriássorozatot, és rendben lesz az izomérzet - másnap is!

Forrás: Muscle & Fitness, 2010 Sept


Kapcsolódó cikkek
Miért fontos a vállad hátsó részét edzeni és mit jelent a vér útja? Válaszok Kiss Jenőtől. ...
Kiss Jenőnek megvannak a módszerei arra, hogy hogyan végezze a lehető legkeményebben és leggyorsabban az edzéseit. Naná, hogy el is mondja nektek! ...
A futás nagymértékű stresszt ró a szervezetre, ami aztán esetenként sérüléshez vezethet. A futók 60%-a tapasztal pályafutása során olyan sérülést, mely pihenőre...
CSAK STRANDIZMOK? A testépítő versenyzők elsődleges céljai között szerepelnek a szimmetria és az arányosság, amikor egy esztétikailag kívánatos fizikum kialakí...
Akadhat olyan, amikor egészen ritkán jutsz el edzeni. Még rosszabb, amikor előre nem tudhatod, mikor jutsz el legközelebb. Mi a teendő, ha nincs időd edzeni?...
Aki esetleg nem próbálta volna, a fordított fogású letolás is egy olyan gyakorlat, amivel újabb szögből edzhetjük meg tricepszünket, és sokkal jobban izolálhatj...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Kérdés
2018-01-26
Sziasztok!
Az előző vagyok, köszi a választ. A jóreggelt gyakorlattól eléggé ódzkodok, nem lehetne mondjuk deadlifttel helyettesíteni, egy hiperextenzióval karöltve? Illetve ezeket a az óriássorozat előtt vagy után lenne érdemesebb, vagy a sorrend mindegy?

válasz
2018-01-26
Szia!

Marha fárasztó lesz az óriássorozat, úgyhogy az edzés elején kéne rögtön a bemelegítés után. Jó, hogy írtál, mert elrontottam: nem a jó reggelt gyakorlatra gondoltam, hanem a hiperhajlításra, amit te is írtál. Szerintem sok lenne ezek után deadliftzgetni, valami lightosabb gyakorlatot választanék a helyedben, evezést csigán például, ez után pedig mehetne a hiperhajlítás az edzés végén.
Kérdés
2018-01-19
Sziasztok!
Ez a három óriássorozat akkor tulajdonképpen egy teljes hátedzésnek tudható be?

válasz
2018-01-22
Szia!

Majdnem. Egy viszonylag hosszabb pihenő után érdemes még beiktatni ebbe az edzésbe a jóreggelt gyakorlatot és egy hátvastagító gyakorlatot is, mert az óriássorozatok egytől egyig széles hátra mennek, és a gerinc melletti izomcsoportokat is meg kell edzeni a tökéletes fizikumért.