Szeresd az edzésedet!

2020-07-27 | 
 / 4.6

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Hát persze, hogy szeretni kell. Ki akarna a szabadidejében kínlódni, olyasmit csinálni, amit un, ami fáj, nem esik jól?

Hosszú távon nem is lehetséges, hogy az ember kerékbe törje magát. Nincs az a fegyelem, kitartás. Elfogy a motiváció.

Olyan szépek az örömteli sportról a magazinfotók: szaladnak a réten, sziklán egyensúlyozva jógáznak a naplementében, gyönyörű erdőben bringáznak mosolyogva színes MAMILok. (Nem ismered a szót? Middle Aged Man In Lycra). Muszáj, hogy az embernek öröme legyen az edzésben!

Gondolom, sejted: megint trükközök a cikkben: leírom az elején az általános vélekedést, aztán jól megcáfolom.

Mert? Szerintem kötelező szenvedni, verítékezni? Nem. Én nem pont az ellenkezőjét mondom. Én azt mondom, rossz az attitűd.

És ebből az lesz, hogy “csak azt csinálom, amit szeretek, nyaff, nem szeretek semmit, amit szeretek, azt ritkán lehet, mert szezonális vagy drága, inkább nem csinálok semmit”. Így nem tudsz változtatni, a lustaságból kijönni és rendszeres hobbisportolóvá válni.

Először is, kérdezz meg embereket, milyen sportokat szeretnek. Aki nincs ebben a mozgós életmódban benne, mind a következőket fogja mondani:

  • meccset nézni, na azt! foci, hoki, kézi-, vízilabda, bármi jöhet!
  • ő imád síelni (és azt magyarként egy évben hányszor tud?)
  • úszni, de csak szabad vízben, az uszodát nem szereti (ugyanez: évi egy-három hét Balaton, remek)
  • bringázni a családdal (ez is vagy 5-10 hétvége: kocsival föl a hegyre, de jót tekertünk, nagy ebéd, ötéves bukósisakos gyerek óvása stb.)
  • sétálni (remek kardió amúgy, a napi 8-10 km fölötti táv könnyű sportnak is elmegy, na de mikor ennyi? ő úgy érti, nem jött a busz, és ment két megállót gyalog, vagy a sarki boltba)
  • kosarazni is szeret (diákként járt, azóta meséli – ez emlék)
  • focizni (kispályán, ha épp ráérnek a fiúk, padon üldögélve, utána sör…)

Az öregurak teniszezése ugyanez. És akkor azt kérdezed, rendszeresen sportol-e. És akkor olyanokat mondanak.

Még akkor is, ha nem kérdezem, maguktól: valaha jártak, jó volt, azt nagyon szerette, és kéne most is, de elköltözött-meghalt-bezárt-összetört- megszűnt-megtiltották-lecsökkentették-műtötték-áthelyezték-éjszakás lett-szült-szerelmes, és ezért már nem. Ezek bizony a nemsportolás mondatai.

Azt csinálja, amit már szeret, szeretget, és néha szokott. Ő szokott sportolni, igenis. Más nem kell. Amit utál, azt minek, hogy...? És mostanában nem tud sajnos, mert. De hát mindent utál, és semmit nem tud sajnos, ami rendszeres, napi valóság lenne. Vagy drága és elérhetetlen, vagy utálja.

Utálja például a konditermet. Mit utál? A többiek, a valóban sportosak, a pocaktalanok, a kemény fenekűek látványát, önbizalmát. Nyomasztó. A saját tükörképét, erőtlenségét, ügyetlenségét is utálja.

Ugrálni, na, azt nem fog.

Uszodában úszni, mindenféle fertőzések...! Meg a füle. Torokgyulladás és hajszárítás, brr!

Futni sem szeret. Miért nem szeret futni? Mert nem szokott, és mert így nem is volt módja megszokni. Én sem szeretek futni. De most komolyan, ki szeret? A hatását szeretjük, meg az öntudatot, hogy képesek lettünk rá, legyőztük magunkat. Esetleg a futóesemények hangulatát.

Nem szeretek – csak szoktam.

Nem gondolkodom azon, szeretem-e, addigra már kint vagyok az ösvényemen. Pedig a felépítésemnek semmi köze a futáshoz, nőként 56 kilónyi zsírmentes testtömeggel, és akkor még a zsír. Egy kínlódás az egész, minden alkalommal. Csak nekikezdtem mégis, a szeretést mint szempontot félretettem, mert szükségem volt rá, hiszen a futás alapmozgás, és rászoktattam magam, így most már úgy vagyok vele, hogy legalább nem szörnyű. Nem nagyon érzem meg.

És szép az erdő. De szeretni…?

Akkor, amikor elkezdtem, nem kellett szeretnem, nem engedhettem meg magamnak, hogy kényeskedve a kellemeset válasszam, mert akkor ma sem tartanék sehol.

Az ilyen válogatás, az a tévénézésben van. A sport nem elsősorban szórakozás. Másodszor: nem szabad csodát várni. Azok a nagyon színes magazinfotók promóciók. Ha ilyen élvezetes lenne, nem kéne promózni.

Kezdetben (vagy újrakezdőként, túlsúllyal, fájdalmakkal) mindenkinek gyötrelem a komolyabb edzés. Éspedig azért, mert elszoktak a mozgástól. Előbb meg kell erősödniük, illetve megtanulniuk a mozdulatokat. Én tavaly edzővel tanultam meg gyorsúszni. Minden alkalom iszonyatos stressz volt, tiltakozott a felkelés, átöltözés, vízbe ugrás ellen az összes porcikám.

Csak a kitartó gyakorlás tette könnyűvé, észrevétlenné. Volt ebben egy makacsság. Megküzdöttem azzal, hogy ami nehéz, melós, ismeretlen, azt ne utáljam. Sőt, 2016 őszén volt először úszószemüveg rajtam, és víz alatt a fejem még a mellúszásban is. Ismerek olyat is, aki úgy triatlonozik most (az igazi, hosszú távokat), és nem is rossz eredményekkel, hogy felnőttként ült először bringán.

Akinek a rendszeres, jelentős energiát, izommunkát, ügyességet igénylő sport nem volt az élete része az elmúlt sok évben, annak sportolni, alakot formálni nehéz. Nem lesz kedve, ereje, ruganyossága.

Nem az van, hogy a kövéreket kirekesztik, furán néznek rájuk, nem kapnak a méretükben nadrágot (pedig ezt állítja a body acceptance meg body positivity beszédmód, hanem ők nem lesznek jelen túlterhelő, szívükre is veszélyes, kínlódós sporttevékenységben, mert értelmetlenül nehézkes a számukra.

Egy-egy kivétel van, híres példái az akaratnak, 150 kilós maratonfutó. Imádja őket a média. Ezért kell gyerekkortól vigyázni a test épségére: nem túlterhelni, nem okozni neki sérüléseket, nem ellustítani, mozgékonynak maradni. Munka, család, kötelességek mellett is.

Mert negyvenesen, ülőmunkától megrokkantan, elhízva már kínkeserves az, amit huszonéves fitt testtel élveztél volna. És akkor te nem szereted, semmit sem szeretsz, vagyis: nem csinálod. Viszont, ez a harmadik mondandóm: edzeni nem áldozat és nem hőstett.

Magadért, a saját jóllétedért csinálod, nem kéne úgy tenni, mintha valami hatalmas példakép volnál, hogy összeszorított foggal, kitartóan csinálod ezt a kellemetlenséget. És főleg: edzeni privilégium, azaz kiváltság. Az, hogy megvan kezed-lábad, tüdőd-szíved, hogy van időd, pénzed, felszerelésed, lehetőséged edzeni, kiváltság.

Hogy nem nevelsz sérült ikreket, nincs háború, te magad nem vagy infúzióra kötve, hogy VÁLOGATHATSZ akár finnyogva, hogy mit sportolj, hol sportolj, akár gyönyörű, kényeztető helyeken, ahol wellness is van, vagy erdő, ez bizony luxus. És könnyen elképzelhető, hogy ez nem lesz mindig így. Erre gondolj, ha panaszkodni vagy az edzéseket nemszeretni támad kedved.

Tehát, eleinte nem valószínű, hogy különösebben élvezni fogod az edzéseket. Ez tanulóidőszak, önrászoktatás, mert ahhoz, hogy valóban eredményesen dolgoztasd meg és formáld az izmaid, meg kell erősödnöd és ügyesedned. Viszont nincs szükséged ujjongásra.

Derűs, fegyelmezett, kicsit közönyös “ide nekem a mindegy, mit” jelenlétet javasolok.

Nem kell túlbonyolítani, túl sokat várni tőle. Nézz szembe vele: bármit is választasz, az edzés nagy része, a hétköznapja soha nem lesz színes-szagos, instagramra való. Mindig így adják elő, hogy nagyon menő és euforikus, vagy pedig áldozatként, amiért Nobel-békedíj jár.

Te ne dőlj be a virtuális álvilágnak!

Az edzés egy hétköznapi program, eleinte pedig sima elsajátítanivaló, úgy, ahogy a szakmádat vagy az autóvezetést megtanultad. Csendben kell csiszolgatni, türelemmel, mert – valószínűleg – nem vagy kivételesen ügyes, nem erre teremtett az Isten.

És ha megtanultad és egy kicsit megügyesedtél, megerősödtél, és végre képes vagy olyan mozdulatokra, annyi súlyt megmozgatni, hogy az már meg is látszik pár hónap alatt, akkor meg úgy kell beépíteni az életedbe, a te érdekedben, akár szereted, akár nem, mint ahogy reggel-este fogat mosol.

Az eredménye lesz a motiváló – és amúgy semmi különös. Van vele meló, megizzadsz, elrongyolod vagy elveszíted a cipőd, pénzbe kerül, büdös lesz az edzéscucc, meghúzod a combod, ki kell sajtolni az időt a munka és az este között. Néha egy kicsit ügyesnek érzed magad, vagy jólesik az endorfin, kitisztítja a fejed.

Igazi eufória nem lesz, ez méltánytalan elvárás.

Csak az életed normál része, mert felnőtt vagy, és már nem csak a gumicukor ízlik.

És nélküle valahogy minden sivár.


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Még a legelszántabb, legmotiváltabb emberrel is megesik néha, hogy nincs kedve elmenni edzeni. Esik az eső, esik a hó, nem ér rá az edzőtárs...
Már megint fröcsögni fog itt a Builder, tuti megint kipécéztek valakiket akiket lehet szapulni. A helyzet ennél kicsit árnyaltabb. Lássuk, m...
Miért izzadunk késő este a teremben, mikor mindenki más szotyit köpködve rohad a tévé előtt? Vagy miért találnak minket a hajnali nap első s...
A hétvégén egy újabb nagyszabású, nemzetközi testépítő versenyt bonyolítottak le, méghozzá egy elég érdekes eredménnyel. A spanyolországi ...
Cedric McMillan-re sajnos erősen rájár a rúd – ahelyett, hogy ő emelgetné kedvére. Az egykori Scitec Team tagnak a tavalyi Mr. Olympiát kézs...
Az erőt, az akaratot te adod. Mi adjuk az ehhez szükséges tudást, és nem utolsó sorban, azokat a tápkiegeket, amikre igazán szükséged van....
Általában véve milyen hatással van a sport a szexuális életünkre, vagy a szex a sportteljesítményünkre? Szex edzés előtt: igen vagy nem? Kat...
Miért olyan fontos a szálkásító étrend? Azért, mert SOHA nem fogsz leszálkásodni, ha nem táplálkozol a célodnak megfelelően. Megmutatjuk, ho...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Kérdés
2020-08-27
A nagy részével egyetértek én is. 47 évesen kezdtem újra edzőteremben edzeni. Gyerekkoromban nem volt gond a mozgás, de a tinédzser kor után jelentős túlsúlyt szedtem fel. Fiatal felnőttként még nem okozott problémát, akkoriban edzőterembe is jártam, nem fogytam le, de sokkal fittebb voltam. Komoly gerincproblémák miatt abbahagytam az edzést, és szépen lassan eltunyultam. Sajnos a diéta nem az erősségem, így mostanra már az egészségem rovására ment a kövérség. Magas vérnyomás, magas vércukor, izületi problémák. Úgy döntöttem nem "fekszem le a betegségeknek". Az első pár alkalom az edzőteremben merő kínszenvedés volt, fizikailag és lelkileg is. Most se könnyű. Előbb csak napijegyeket vettem, aztán már egy tíz alkalmas bérletet, most pedig már havit. ( Ha ügyes leszek, a következő lépés egy negyedéves lesz :) ) A tunya, ülőmunkával töltött évek nem múlnak nyomtalanul, főleg nem egyik pillanatról a másikra. Kb huszadik alkalommal voltam ma. A vállam nem akar szót fogadni, minden edzést után izomláz, sokkal több bemelegítésre van szükségem mint hajdan, és kétszer annyi idő nyújtani és lazítani is. Amivel nem értek egyet a cikk kapcsán: Igenis tekintsünk magunkra hősként minden újabb alkalommal, amikor az időhiányt, fájdalmat, izomlázat legyűrve mégis elmegyünk edzeni. (futni, súlyt emelni, úszni, stb...) Amikor 12 óra munka után, tudva, hogy holnapra tolódik egy csomó házimunka, mégis elkanyarodunk az edzőterem felé. A teljesített edzés végén leizzadva, fáradtan nézzünk a tükörbe, és állapítsuk meg: ma is én voltam a saját hősöm. Ne másoktól várjuk elismerést, becsüljük a saját teljesítményünket, aztán próbáljunk mindig egy kicsit többet, jobban. Hiszem, hogy sikerülhet...

válasz
2020-08-28
Szia! Köszi szépen, hogy leírtad :)
Minden sikerülhet. Az emberek általában tenni felejtenek el ezért. A sikertelenségüket aztán persze próbálják megmagyarázni, de kevesen nézik meg, hogy IGAZÁN mindent megtettek-e a dolog érdekében.
Sok sikert a továbbiakhoz!
Kérdés
2020-08-22
Az eddigi legjobb cikk amit itt a builderen olvastam. Hálás vagyok érte, köszönöm!

Egész életemben sportoltam valamit, odafigyeltem az egészségemre, majd az utóbbi három évben elkényelmesedtem, rengeteget buliztam, valósággal szörnyű, önpusztító életvitelt folytattam.

Ennek az önpusztító életmódnak így 25 évesen egy jóindulatú daganat lett a következménye, testi-lelki összezuhanás.
Amikor megtudtam milyen problémám van, én azonnal félretettem minden kifogásom, minden negatív tevékenységem. Teljes életmódot váltottam, elkezdtem vállalni a felelősséget az életemért. Otthagytam a hatalmas stresszel járó vállalkozásom, abbahagytam a dohányzást, az alkohol és a gyógyszer fogyasztást. Újra elkezdtem súlyzós edzéseket végezni heti 3 alkalommal és újra futni járok heti 1-2 alkalommal. Nem eszem több gyorsételt, tápanyagdúsan étkezem, magamnak főzök, rászánom az időm, pedig sokszor nagyon kell sietnem vagy késő este kell megcsinálnom.

Rengeteg lemondással járt az életem az utóbbi 8 hónapban, amióta teljes életmódváltásba kezdtem, persze ezzel egyidejűleg hatalmas ajándékot is kaptam, szó szerint új életet kaptam.

Ezeknek a hatására a daganat nem nőtt tovább, bizonyos funkciók rengeteget javultak, amik a táplálékkiegészítőknek is köszönhetők, már a műtét is elkerülhető ami eredetileg egy szervem eltávolításával járt volna, sőt hiszem hogy idővel teljesen el is fog tűnni a szervezetemből. Sokkal energikusabb vagyok, jobban alszom, jobban érzem magam, jobban nézek ki, elképesztő önbizalmam van újra. Nekem összességében ez adja a motivációt, és igen nehéz, kemény, hajnalban kell kelni, macerás a kaja dobozolás, hurcolni kell a tápkieget, be kell tervezni az edzést, pihenni is kell eleget, de minden egyes pillanata megéri, nekem elhihetitek, most tudom igazán milyen erő van bennem.

Sajnáltathatjuk magunkat, hogy nekünk milyen rossz az életünk és ezzel kereshetjük a kifogásokat vagy a kezünkbe vehetjük a sorsunkat és igazán élvezhetjük az életünk.

Egy szó, mint száz: Legyél kemény magaddal és könnyű életed lesz vagy legyél könnyed magaddal és kemény életed lesz.

válasz
2020-08-24
Köszi, hogy ezt leírtad, gratula :)
Kérdés
2020-08-02
15 ev szünetem volt. Igen, meghalt. A kezeim között. Az apám, a fiam és a férjem. Nem indok volt. Hanem tény. 15 évembe telt, hogy ismét kézbe tudjak venni egy súlyzót. Már alakulok.
És a lelkem is egész.
Igen, léteznek kifogások, de sokszor nyomós az ok, amiért valaki nem képes valamire, amire addig képes volt...

válasz
2020-08-03
Kérdés
2020-08-01
Elképesztően jó cikk, libabőrös lettem, ahogy olvastam :). Rendszeres hobbisportolóként minden részével egyet értek.
Köszi szépen ;)

Üdv:
Peti

válasz
2020-08-03
Örülünk, hogy tetszett :)