Tudott-e karatézni Elvis Presley?

2016-01-26 | 
 / 4.3

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Elvis Presley rendkívül színes egyéniség volt. Nem csak énekelt, de színészkedett is, és volt idő, amikor cowboyként mutatkozott. A Rock ’n’ Roll királya többször viselt karateruhát is, illetve a színpadon is előszeretettel produkálta magát karatésként.


Aki látott már karatésokat küzdelem, edzés, vagy formagyakorlat közben, annak szembetűnhet, hogy Elvis mozdulatai nem tűnnek valami profinak.

Pedig az énekes papíron 7. danos karatemester volt – akkor hogy is van ez?

Tudni kell azt, hogy a 7. dant Presleynek tiszteletből ítélte oda 1974-ben egyik mestere, Kang Ree. Ez azt jelenti, hogy Elvis nem danvizsgák letételével nyerte el a címet, hanem kitüntették vele. Ez még azonban nem a teljes sztori és nem a teljes igazság.

A popsztár ugyanis még jóval korábban, 1960-ban szerezte meg első danját, azaz fekete övét shito ryu stílusban, amiért viszont keményen megdolgozott.

Nem vitás, hogy Elvis valósággal rajongott a karatéért: először akkor ismerkedett meg a stílussal, amikor 1958-ban besorozták a hadseregbe. Amikor visszatért Amerikába, találkozott egy kempo mesterrel, Ed Parkerrel, akivel szoros barátságot kötött. Parker hamar Elvis mestere lett, kapcsolatuk egészen a sztár haláláig, 1977-ig tartott. A 42 évesen meghalt zenésznek még egy saját dojója (edzőterme) is volt Tennessee államban.

Azok közül, akik ismerték őt, vagy akik edzettek vele, szinte mindenki elismerte, hogy Elvis tényleg tudott karatézni. Al Tracy, Ed Parker egyik tanítványa például elmondta, hogy Elvis keményen megküzdött a fekete övéért, mert az 1950-es évek végén szinte minden híres ember fekete öves akart lenni – és nagyon sokan szerezték meg a rangot edzésmúlt nélkül.

Elvis állítólag egy kőkemény, hat hetes edzőtábor során bizonyította rátermettségét és azt, hogy van helye a fekete övesek között. Az egyik író, Wayne Carman, aki szintén Elvis edzőpartnere volt, a közösen átélt élményeiről még egy könyvet is írt, amelynek címe: Elvis Karatés Öröksége (Elvis's Karate Legacy).

A könyv szerint Elvis az edzéseken cipőt viselt, pedig a karatésok körében ez nagy tiszteletlenségnek és furcsa dolognak számít. A sztár nem volt hajlandó arra sem, hogy játékfegyverekkel szimulálják a teremben az utcai helyzeteket. Ragaszkodott hozzá, hogy éles késekkel és valódi fegyverekkel gyakoroljanak.

Elvis története annál a pontnál vesz nagy fordulatot, amikor elkezdünk beszélni a hetedik (tiszteletbeli) danjáról. A Királynak a 7-es szám volt a kedvence (a Bibliában is vannak bizonyos utalások arra, hogy ez az Isten száma), ezért nagyon szerette volna, ha megkapja a hetedik dant. A baj az volt, hogy mestere, Kang Rhee a saját rangjánál feljebb senkit nem nevezhetett ki. Egy napon Kang összehívta a Nagymestereket, és feltárta előttük a dilemmát.

Ahhoz, hogy Elvis hetedik danos lehessen, az kellett, hogy Rhee megkapja a nyolcadik dant. Ez végül meg is történt: így lett Elvis 7. danos Nagymester, aki örömében egy Cadillac-kel jutalmazta meg mesterét.

Carman a könyvében azt is leírta, hogy Presley egyszer valósággal lekaratézott pár túlbuzgó rajongót is.

"A show közepén három ember vetette rá magát Elvisre és a színpadra. Az énekes testőrei gyorsan kapcsoltak, és hatalmas verekedés alakult ki. Elvis még akkor is ütötte és rúgta a támadókat, amikor már leült a por.” – fogalmazott a könyvében. Sajnos ezekről a pillanatokról nem maradt ránk egyetlen felvétel sem.

1974-ben Kang Rhee és Carman segített Elvisnek egy karatés dokumentumfilm elkészítésében. Elvis ezzel a filmmel szerette volna népszerűsíteni a karatét, de az alkotás végül sajnos mégsem készült el. Szerencsére a befejezetlen film jelenetei fent vannak a YouTube-on, Carman narrációjával. Állítólag az a felvétel az egyetlen, amely valós képest fest Elvis valódi karatés tudásáról.


Kapcsolódó cikkek
A nemrégiben nyílt Westend Sport Arénában jártunk a belváros szívében. Magyarország egyik legfelszereltebb és legprofibb underground hangulatú funkcionális term...
Ha a fenti kérdésből kiindulva elkezdjük megvizsgálni a statisztikákat, rájöhetünk, hogy a karatés versenyzők valahol a húszas, vagy a harmincas éveik elején te...
Furkó László, az Olimp Team tagja kiütéses győzelmet aratott a 2014. november 15-i MMA Gálán. Erről, és más érdekességről is kérdeztük az interjúban. Katt!...
Ha rendszeres olvasónk vagy, akkor valószínűleg már rengeteget tudsz a helyes táplálkozásról. Rengeteg ”fogyókúrás” étrendet kitaláltak már, és szinte hónapról ...
A harcművészetek nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is fejlesztik – ez a tény megkülönbözteti őket a küzdősportoktól, pedig sokan ugyanabban a jelent...
Kano Jigorónak, a judo alapító nagymesterének köszönhetően a judo volt az első japán harcművészeti rendszer, ami legelőször elterjedt nem csak japánban, de szer...
Mike Tyson élete olyan botrányos volt, hogy arról nem egy, hanem már számos (dokumentum)film született. Egyeseket jobban érdekel az, hogy mi történt vele a szor...
A Zen Bu Kan Kempo karate modern harcművészeti stílus, melynek alapítója Imre Harnos hanshi (10. dan), Ausztráliában élő nagymester. Ízelítőt láthattok ebből a ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!